Mindkét ferraris a harmadik rajthelyre hajtott, Räikkönennek és Vettelnek sem lett meg

Mindkét ferraris a harmadik rajthelyre hajtott, Räikkönennek és Vettelnek sem lett meg

A Ferrari versenyzői csalódottan konstatálták, hogy visszaállt a régi hagyomány, a Mercedesek vannak az élen, maximum a harmadik hely kiadó. Sebastian Vettel szerint mégsem olyan tragikus a helyzet, mert csak egy pozíciót bukott délután.

Vettel a negyedik, Räikkönen a hatodik lett Szuzukában, a négyszeres bajnok majdnem 8 tizedet kapott. „A gumikkal volt gond. Az időmérő elején az első két körben nem sikerült összerakni a dolgot, kicsit szenvedtem, majd úgy tűnt, a végére éltre kelt az autó”- mondta Vettel a Skynak. „Sikerült futni egy tisztességes kört. Sokkal jobban éreztem magam akkor.”

„Igen, szerintem volt”- felelte a kérdésre, vajon több volt-e a dologban. „Lett volna esély rá, hogy gyorsabb legyek. A pálya folyamatosan javult, de nem volt könnyű az időmérő, mert szerettem volna többet körözni előtte, hogy jobban érezzem az autót. Persze ezzel egyszerre spórolni akartunk a gumikkal is, szóval örülni kell a negyedik helynek, mert egy helyről beszélünk a rajtrácson, amit elbuktunk. Remélhetőleg úgy kezdhetünk, mint Szingapúrban, és akkor rögtön fordíthatunk rajta.”

Csapattársa is úgy érzi, tudott volna még javítani a Q3 végén. „Gyorsabbak voltunk a Q2-ben, mint a Q3-ban és kicsit csalódottak vagyunk, mert úgy éreztük, megvan a tempó a harmadik helyre. Elég átlagos gumik voltak a kocsin az első menetre a Q3-ban, nem jött össze a második menet. Olykor már csak így megy. A gumik nem érződtek olyan jónak, majd a következő felvezető körben már ismét jobb volt, de piros zászló volt már akkor. Ez van.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING