Mindkét Ferrari a top 10-ben: „Még maradt hely a javításra”

A Ferrari pilótái a nyolcadik és a tizedik helyen végeztek pénteken, ez pedig azt mutatja, hogy talán javultak valamelyest korábbi önmagukhoz képest. Sebastian Vettel szerint lehet még ebből valami szombaton is.

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Mark Sutton / Motorsport Images

A tényt, hogy mindkét Ferrari a legjobb tízben tudott zárni a második szabadedzésen Szocsiban, már önmagában is jelentős előrelépésnek lehet tekinteni a korábbi eredményeket figyelembe véve.

Belgiumban és Olaszországban a Scuderia formája eléggé aggasztó volt, hiszen a Q3 csak elvétve jött nekik össze, sőt, még a Q1-es kiesés is előfordult velük. Oroszországban eddig viszont úgy látszik, hogy visszatértek a korábbi formájukhoz, és legalább értékelhető eredményt tudnak felmutatni.

Még több F1 hír:

„Az előző hétvégékhez képest valamivel jobban festenek a dolgok” – konstatálta Sebastian Vettel is, aki a lassabb volt ma a két ferraris közül, 1,664 másodperccel Bottas mögött. A német azonban óvatos marad: „Majd holnap fogjuk látni a valódi képet. Általánosságban véve viszont rendben volt. Még maradt hely a javításra.”

A csapat erre a versenyre fejlesztéseket hozott az első és a hátsó szárny terén is. Hatalmas előrelépést nem várnak ezektől, de azt remélik, hogy a pilóták magabiztosabbak lesznek majd az autót illetően. Ez látszólag sikerült is nekik.

„Tudtuk, hogy nem lesz nagy lépés. Amit viszont mi látunk, és amennyire érezzük, azt teszi, amit elvártunk tőle” – jelentette Vettel. A négyszeres bajnok azonban még nem akar esélylatolgatásba bocsátkozni. A helyzet legalább szorosabb lehet a Mercedesek mögött.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Őszintén szólva mi már nem nézzük a Mercedest” – nevetett. Aztán rákérdeztek, hogy mi a helyzet a mögöttük lévőkkel. „Nem tudom” – vonta meg erre a kérdésre Vettel a vállát. „Sokaknak nehéz délutánjuk volt, és itt általában nem olyan könnyű mindent egyetlen edzésbe bepakolni. Holnap szoros lesz.”

„Fontos lesz, hogy jó köröket fussunk, lehetőleg problémák nélkül. Ez kerül a fókuszba. Az autóból még talán ki tudunk hozni apróságokat, és remélhetőleg holnap már minden összeáll.” Szükség is lenne már egy jobb hétvégére a vörösöknek.

Hiába sikerült például egy dupla pontszerzést összehozni legutóbb Mugellóban, a csapat ott is csak szenvedett, és még majdnem George Russell is megverte őket a Williamsszel. Az olasz sajtó pedig kegyetlenül megtámadja őket már a legkisebb baklövés után is, tehát mindenképpen javítaniuk kéne.

A hétvége további részében kiderül majd, hogy történt-e valami fejlődés vagy pedig maradnak a kritikák.

A Renault azon dolgozik, hogy Alonso minél hamarabb újra autóba ülhessen valamilyen formában.


Kulisszák mögött a Ferrari F1-es bemutatója: SF1000

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Túl korai még az orosz dobogóról beszélni…
Következő cikk Räikkönen: Az autó rögtön rendben volt, de van hova javulni…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország