Mindhárom nap leszakadhat az ég a Mexikói Nagydíjon

Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy pénteken, szombaton és a verseny napján, vasárnap is eshet az eső a Forma-1 aktuális nagydíján, aminek Mexikó ad otthont. Ez még érdekesebbé tehetné a helyzetet.

Preparations for F1 at Autodromo Hermanos Rodriguez

Fotót készítette: Bemutató Mexico GP

Legutóbb Japánban bőven kijutott az esőből a Hagibis tájfun miatt, és az illetékesek biztonsági okokból törölték a szombati programokat, így az FP3 elmaradt, addig az időmérő vasárnap reggelre került át. A mezőny akkor teljesen száraz és napos feltételek mellett gurulhatott pályára.

Még több F1 hír:

A Forma-1 egy rövidebb szünetet követően Mexikó felé vette az irányt, ahol egy igen érdekesnek ígérkező versenyhétvégét rendezhetnek meg. Egyrészt a pálya fekvése és kialakítása miatt a Mercedes várhatóan gyengébb lesz, ami nemcsak a Ferrari, de a Red Bull előtt is esélyt jelenthet, mely megnyerte a legutóbbi két Mexikói Nagydíjat.

Másrészt pedig közbeszólhat az eső, mert jelen állás szerint pénteken, szombaton és vasárnap is leszakadhat az ég, ami igencsak megvakarhatja a lapokat. Ez jelenthet jó és rossz hírt is Lewis Hamilton számára, aki ismét Mexikóban biztosíthatná be az újabb világbajnoki címét. Normál esetben azonban ez inkább lesz valószínűbb Amerikában.

Péntek és vasárnap között 20 és 23°C körül alakul a levegő maximum hőmérséklete a mexikói helyszínen, ami az ideálisabb körülmények közé sorolható, de ha esni fog, a csapadék sokkal nagyobb problémát fog jelenteni, mint a magaslati levegő a motorok kapcsán.

Az elmúlt napokban többször is esett a pálya területén, amit azokból a képekből is láthattuk, melyek a készülődésről szóltak. Pénteken és szombaton az esőzések gyengébbek lehetnek, míg vasárnap zivatarok zavarhatják meg a programot. 

Mexikói Nagydíj 2019 - magyar idő szerint a menetrend

Első szabadedzés Péntek 17:00-18:30
Második szabadedzés Péntek 21:00-22:30
Harmadik szabadedzés Szombat 17:00-18:00
Időmérő Szombat 20:00-21:00
Futam Vasárnap 20:10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 13 éve, hogy Alonso utoljára (?) bajnok lett: Schumacher utolsó ferraris futama
Következő cikk A szavazók szerint Leclerc jobb, mint Verstappen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország