"Mindenkit meglepett", mennyire gyors idén az Aston Martin

Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane szerint az Aston Martin élmezőnybe kerülése a Forma-1 2023-as szezonjának elején „mindenkit meglepett.”

Esteban Ocon, Alpine A523

Tavaly a két középmezőnybeli rivális szezonja teljesen eltérően sikerült, az Aston Martin 118 ponttal lemaradva az Alpine-tól csak a hetedik lett a bajnokságban, miután Otmar Szafnauer Silverstone-ból Enstone-ba költözött, míg Fernando Alonso ugyanezt az utat fordított irányba megtéve az Aston versenyzője lett.

A kétszeres bajnok döntése jónak bizonyult, miután az Aston Martin a középmezőny elé vágott és Alonso az új idény első két futamán a dobogóra tudott állni. Bár az Alpine mindkét versenyzője a pontszerzők között végzett Szaúd-Arábiában, Permane az Autosportnak elárulta, nem teljesen elégedettek még az A523-mal:

„Nem túl kielégítő, hogy a tempó terén még nem vagyunk ott, ahol kéne. Ennél kicsit gyorsabbak akarunk lenni, elkapni az előttünk lévőket. Szerintem közelebb vagyunk a Ferrarihoz és a Mercedeshez, mint tavaly. Nem elemeztem még ki pontosan, de a Ferrarihoz biztosan, mert tavaly ilyenkor ők futamgyőzelmekért harcoltak.”

„Az Aston nyilván hatalmasat ugrott előre, mi pedig az ötödik leggyorsabbak vagyunk, ami nem felel meg a céljainknak. A cél, hogy közelebb legyünk a harmadik helyhez, ami egyelőre nem valósult meg.”

„Persze, ha azt mondjuk, hogy a harmadik erő a Mercedes, akkor talán hozzájuk közelebb vagyunk, mint tavaly voltunk, de ez még mindig nem elég jó. Nem itt akarunk tartani és úgy érzem, hogy az Aston mindenkit meglepett ezzel az ugrással.”

Míg az Aston Martin képes volt átugrani a Ferrarit és a Mercedest, a Red Bull mindenkinél nagyobbat előrelépve uralta az eddigi futamokat. A címvédők egymás után két kettős győzelmet zsebeltek be, még úgy is, hogy Max Verstappennek egy műszaki hiba miatt a 15. helyről kellett rajtolnia.

Permane szerint nem valószínű, hogy idén bárkinek is sikerülhet elkapni a Red Bullt, azonban a már régóta Enstone-ban szolgáló vezető szerint az Alpine közelebb kerülhet az élbolyhoz, ha a tavalyihoz hasonlóan egyenletes fejlesztési tervet folytatnak.

„Úgy tűnik, idén senki sem közelíti meg a Red Bullt, úgy tűnik, körönként egy másodperc előnyük van. Idegesítő, de a mi dolgunk, hogy csináljuk, amit eddig, tartsunk ki és hozzuk a leszorítóerőt. Ez tavaly bevált. Nagyon sok dolgot hoztunk akkor és azok úgy működtek, ahogy a gyárban vártuk, szóval bízhatunk abban, hogy amit idén hozunk, szintén működni fog.”

A versenyzőktől az első két futamon kapott visszajelzés alapján Permane szerint az Alpine 2023-as csomagja minden területen hagy kívánnivalót maga után: „Úgy gyanítom, kicsit mindenhol fejlődhetnénk. A versenyzők a fékezésnél várnak javulást, de nincs kiemelkedően rossz terület. Mindenhol fejlődnünk kell.”

Az egykori világbajnok szerint Ricciardo sosem fog visszatérni a Forma-1-be.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egykori F1-es Alonsóról: Gyerekkorában félénk volt...
Következő cikk Bottas egyedi sisakokkal készül Melbourne-re, melyből egyet el is árvereznek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország