BRÉKING

Mindenki mást akar: a Ferrari 2.2 literes, V8-as biturbót, a Honda "agymotorokat"

Február 6-án fogják prezentálni a jövő a Forma-1-ét, ami 2017-ben debütálhat, látványosabb és erősebb autókkal. Charlie Whiting az új szabálykörnyezeten, a motorgyártók az új erőforrásokon dolgoznak, de nem jutnak közös nevezőre.

A motorgyártók képviselői kétszer is találkoztak már (január 6. és 21.), de még nem jutottak közös nevezőre. Whiting egyszerűbb szabályokon, látványos autókon és alacsonyabb költségeken dolgozik a háttérben: Ecclestone, Todt, és az FIA versenyigazgatója február 6-án akarja prezentálni a terveket. Amennyiben zöld utat kapnak az elképzelések, leghamarabb 2017-ben debütálhatnak, ahogy azt Lauda és Abiteboul is ésszerű lépésként jellemezte. Nem szabad kapkodni, épp eleget nyúltak már mellé.

Mint mindig, a sok hozzászóló vitát is szül. A Mercedes maradna a jelenlegi formula mellett, ami érthető, hiszen domináltak tavaly, vélhetően idén is így lesz. A hibrid eladható szlogen, ahogy a kis köbcenti is. Az érvük: a váltás ismét horribilis összegeket emésztene fel. Két dologra hajlandóak lennének: letenni az átfolyást érintő szabályról, feljebb vinni az üzemanyag-mennyiséget. Ezzel meglenne az Ecclestone által követelt 1000 lóerő feletti teljesítmény, a hangzás is jobb lenne. Lauda szerint csak "meg kellene erősíteni" a mostani motorokat, "és akkor kibírnák a nagyobb teljesítményt", idézte az Auto Motor und Sport.

A Honda hajlandó lenne dobni a mostani formulát, helyette extrém irányba mennének el: elektromos motorok a kerékagynál, és ez a négy motor támogatná a fő erőforrást. Összkerekes F1.

&feature=youtu.be&t=22m44s

A Ferrari és a Red Bull sokkal inkább old-school vonalon mozogna: 2.2 liter, V8 biturbó, 17 ezres fordulat a határ, nincs MGU-H, standard KERS és egységes turbó. A Red Bullnak bejön az alapvetően Maranellóból származó elképzelés, a Mercedesnek már nem annyira, hiszen Brixworth-ban nagyon értik a "turbónyelvet", előnyben vannak ezen a téren (is).

Az FIA irányelve szerint a motorok nem kerülhetnek többe 10 millió eurónál, ami fájó pont a gyártóknak, pénzt akarnak keresni az egységeken. Ugyanakkor, nem nagyon tiltakozhatnak: ha képtelenek megegyezni, Ecclestone rájuk erőltet egy kötelező formulát.

Whitingnak még egyszer át kell vennie a tervét, mert egyes javaslatok tarthatatlanok a nagycsapatok számára. A kilenc pontból álló tervet február 6-án mutatják be, addig lehet tökéletesíteni. Az egységes alkatrészek növelése nem aratott osztatlan sikert, ahogy az sem, hogy külső szélcsatornát lehessen használni, de csak 10 órás csomagok bérlése lehetséges. Közös IT, maximum négy fejlesztési csomag egy évben, kevesebb rakomány a futamokra: mind szúrja a nagyok szemét.

//

Post by www.f1-live.hu.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A jelenlegi V6-os turbó is lehetne hangosabb, de a kérdés elég összetett: miért akarta így az FIA?
Következő cikk Körönként akár 3 másodperccel is gyorsabb lehet az idei F1 a tavalyinál: Nagyon nagy ugrás várható!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország