Minden volt a 3-as kanyarban, csak józan ész nem: Alonso és Button is csalódott

Minden volt a 3-as kanyarban, csak józan ész nem: Alonso és Button is csalódott

Fernando Alonso pontot szerzett Silverstone-ban, amiből ugyan nem lesz népünnep, de ahogy mondta, "jót tesz a morálnak". Jenson Buttont épp ő ütötte ki az első körben, de nem tehetett róla, nagy volt a kavarodás.

A dolog azzal kezdődött, hogy Ricciardo eltalálta Grosjeant, a két Lotus utána egymást ütötte ki, és miközben Alonso próbálta elkerülni mindezt, nekifordult Button autójának, kiejtve csapattársát. A stewardok senkit sem büntettek meg, és Alonso nem volt valami boldog utána.

"A rajt hihetetlen volt"- kezdte a spanyol. "Nagy volt a zűrzavar, ahogy megérkeztünk a 3-as kanyarba. A két Lotus-versenyző messze túl agresszív volt, összeértek; miközben el akartam kerülni őket, félig megpördültem, megérintettem Jensont. Nagyon sokan kiestek, a józan ész nem nagyon mutatkozott meg."

Ellentétben vele, csapattársa rögtön félregurult, feladta a hazai futamot, amin 16 alkalommal vett részt, egyszer sem állt dobogóra.

„Az első körben volt egy incidens két autó között a hármas kanyar csúcspontjánál. Fernando megpróbált jobbra húzódni, hogy kikerülje őket, és szerintem elvesztette az uralmát az autó hátulja felett, és eltalálta a hátsó abroncsomat. Ennek köszönhetően az autó felemelkedett, és kikapcsolt. Mivel a motor nem ment, így nem volt más választásom, ki kellett állnom. Ha a végéről rajtolsz, mindig nagyobb az esélye, hogy incidensek történnek, mert az autók sokkal nagyobb tempóval közelítenek egymáshoz"- osztályozta Button az eseményeket.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING