Motorsport.com hírek

Minden idők legjobb F1-es játékai - imádtam!

Nagyon hálás vagyok, hogy a gyerekkoromat a 80-as, valamint a 90-es években élhettem meg. Egyrészt akkor még nem volt ennyire felgyorsult a világ, és tele voltunk igazi értékekkel, valamint annak ellenére, hogy elérhetőek voltak a különböző számítógépes, vagy konzolos játékok, sokat voltunk kint a haverokkal a levegőn mozogni, sportolni…

Mika Hakkinen passes David Coulthard McLaren MP4/13

Mika Hakkinen passes David Coulthard McLaren MP4/13

LAT Images

Ennek kapcsán időről időre eszembe jut a „játékos” korszakom is, amikor még bőven volt lehetőségem arra, hogy a számítógép, vagy épp a konzol előtt ülve játsszak. Ezt utólag különösen fontosnak tartom, mert egyrészt nagyon készségfejlesztő tud lenni, másrészt nyelvtanulás szempontjából is hasznos. Én német osztályba jártam, így az angolból az alapokat a játékok adták meg. És ne feledjük, fiatalon az agyunk olyan, mint egy szivacs, óriási mértékben szívja magába az új dolgokat. Mindez játékos formában még hatékonyabb tud lenni, mert nagyon is élvezed azt, amit csinálsz.

Természetesen számomra sem maradtak ki az autós játékok. Gyakorlatilag nem volt olyan autó game, amivel ne játszottam volna, beleértve a szimulátorokat is. A formulaautók világa lenyűgözött, így a különböző F1-es játékokkal is sokat játszottam.

Számomra mai napig a Grand Prix sorozat a legjobb szimulátor. Úgy gondolom, azóta sem csináltak jobb F1-es szimulátort, hiába a technika fejlődése. Ennek nyilván nagyban az is az oka, hogy a hivatalos királykategóriás játékokból nagyon sokat kell eladnia a Codemastersnek, és egy nehezebb szimulátoros játékot messze nem tudnának olyan mennyiségben értékesíteni.

A Grand Prix 3 és a Grand Prix 4 volt az, ami magával varázsolt, és rengeteget játszottam velük. Fájó, hogy ma már nincsenek ilyen játékok. A Grand Prix megelőzte a korát, mert még ezekben a nagyon modern időkben is óriási élményt tudnak adni.

És, ha már Kanadai Nagydíj, eszembe jutottak azok az idők, amikor a GP3-ban, valamint a GP4-ben száguldoztam a montreali aszfaltcsíkon. Ennek kapcsán hoztam el nektek két gameplay videót, amit az idősebb generáció biztosan nagyon értékelni fog, valamint a fiatalabbak talán kedvet kapnak ahhoz, hogy kipróbálják ezt a fantasztikus sorozatot, hiába veteránok már.

A Grand Prix 4 2002-ben jelent meg, amit sokan minden idők legjobb szimulátorának tartanak. A GP4-ben a 2001-es idényben játszhattunk.

A 2000-ben megjelent F1-es játék az 1998-as szezont dolgozta fel. Érdekesség, hogy Jacques Villeneuve kivételével az összes versenyző helyet kapott a game-ben. Az 1997-es bajnokot egy fiktív karakter helyettesítette, akit John Newhouse néven futott. 2001 augusztusában egy kiegészítő csomag jelent meg hozzá, amivel már a 2000-es szezon is elérhetővé vált, benne az akkori autókkal és versenyzőkkel, valamint a két új pályával (Sepang, Indianapolis).

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kínos Ferrari baki, már a versenyhétvége előtt
Következő cikk Alonso Vs. Hamilton Kanadában: hallgasd a közönséget!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország