Minden idők egyik legtragikusabb F1-es balesete és története: a Ferrari versenyzője és 14 néző is meghalt Monzában

Minden idők egyik legtragikusabb F1-es balesete és története: a Ferrari versenyzője és 14 néző is meghalt Monzában

Wolfgang von Trips halálát soha nem törölhetik ki az emberek az emlékeikből, hiszen ez volt minden idők legtöbb halálos áldozatát követelő balesete a Forma-1-ben, 1961-ben, éppen ezen a napon.

Wolfgang Alexander Albert Eduard Maximilian Reichsgraf Berghe von Trips hihetetlen népszerűségnek örvendett Németországban. Egyfajta nemzeti hősként néztek rá, akiért világsztárokat megszégyenítő módon rajongtak a honfitársai, ami nagyban volt köszönhető a második világháború után következő időszaknak és a német pilóták hiányának.

A versenyző a pályafutását két keréken kezdte, még 1950-ben. A BMW motorkerékpárjával terep-rali versenyeken indult. Nem sokkal később kategóriát váltott, és immáron az autók volánjai mögött próbált szerencsét.

A gróf a Porsche színeiben többször is bizonyított, miközben kategóriagyőzelmet szerzett a híres Mille Miglián, majd Le Mans-ban is letette a névjegyét. Ekkor figyelt fel rá a Mercedes. Amikor már úgy tűnt, hogy létrejön a nagy házasság, és a versenyző az „Ezüst Nyilakkal” folytatja tovább, 1955-ben a Le Mans-i tragédia közbeszólt, ami után a Mercedes közel 30 évre eltűnt.

A Forma-1-ben 1956-ban mutatkozhatott be a Brit Nagydíjon. Enzo Ferrari lázasan kereste a tehetségeket, és a németben látta a potenciált, noha először nem nyűgözte le túlzottan a Ferrari volánja mögött. Az út rögös volt számára, és sok balesetet is szenvedett, ami miatt páran „autótörő grófnak” csúfolták.

A cukorbetegséggel küzdő nemes származású versenyző azonban nem akart foglalkozni a kritikákkal, miközben a személyiségével és az akaratával, valamint a bátorságával messze több embert állított maga mellé, akik közül sokan példaképként tekintettek rá.

A nehezebb éveket követően jött az 1961-es szezon. Monacóban egy negyedik hellyel kezdte a bajnokságot a Ferrari 156 kódnéven futó versenygéppel, amit egy V6-os erőforrás keltett életre. A második futamot Hollandiában rendezték meg, ahol életében először felért a csúcsra. A második helyről rajtolván nyerte meg a 75 körös versenyt Zandvoortban, olyan pilótákat legyőzvén, mint Phill Hill, Jim Clark, Stirling Moss, Jack Brabham, vagy épp Graham Hill. Ebben a mezőnyben ott volt Bruce McLaren és a nagy nevek közül John Surtees is.

Belgiumban második lett, míg az azt követő versenyhétvégén motorhiba miatt kiesett Franciaországban, noha a rajtrács második helyről várhatta a startot.

A német nem esett kétségbe, és a Brit Nagydíjat megnyerte, ami újabb nagy lökést jelentett számára, hogy felérjen a csúcsra. Anglia után Németország felé vette az irányt a mezőny. Ez volt Von Trips hazai hétvégéje a Nordschleife versenypályán, ahol egészen hihetetlen támogatásban volt része a rajongókat illetően. Sajnos a versenyt nem sikerült megnyernie, de az újabb második helyével fontos 6 pontot szerzett.

Az idény utolsó előtti versenyét az olaszországi Monzában rendezték meg. Az időmérő nagyon jól sikerült számára, hiszen ő volt a leggyorsabb. A második legjobb idő Ricardo Rodríguez nevéhez fűződött, míg a harmadik helyen az amerikai Richi Ginther zárt a másik Ferrarival. Ekkor Von Trips neve mellett 33 pont szerepelt, míg P. Hill 29 egységet tudhatott a neve mellett.

A második kör végén járt a mezőny, amikor a Parabolica kanyarnál Jim Clark kicsit túl későn lépett a fékre, és nekikoccant a német versenyző Ferrarijának. A nagyon tapasztalt Von Trips egy pillanatra elvesztette az uralmát az autója felett, de ez elég volt ahhoz, hogy minden idők legszörnyűbb F1-es tragédiáját élje át a sport.

Von Trips nagy sebességgel csapódott be, és kiesett az autójából, amit végül nem is élt túl. Az elszabadult, irányíthatatlan Ferrari további 14 ember halálát okozta. Érdekesség, hogy a futamot nem állították le, és a szakértői vélemények szerint, ha a versenybíróság akkor másképp dönt, többen is túlélhették volna a szörnyű balesetet.

A szezon végén Hill lett a világbajnok, aki az évadzáró Amerikai Nagydíjon nem állt rajthoz.

A másik szörnyűség az egész történetében, hogy Von Trips-et valószínűleg mindenképpen utolérte volna a halál azon a bizonyos hétvégén, hiszen arra a napra egy repülőjegy volt félretéve számára, ami Amerikába szólt. A járat Düsseldorfban szállt fel, de már soha nem juthatott el Chicagóba, hiszen Írországban lezuhant. A balesetnek nem volt túlélője.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING