Minden figyelem a Red Bull Ringre szegeződhet az idei első F1-es futamokkal

A Red Bullnál vállalják a kihívást, és úgy érzik, hogy ez egy erős üzenet lehet a külvilág felé, miszerint még ilyen nehéz körülmények között is megvalósítható egy F1-es esemény.

Red Bull Ring paddock

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 kiadta az átdolgozott 2020-as F1-es versenynaptárat, amiben a Hungaroring is ott szerepel. Soha nem volt még példa arra, hogy a Magyar Nagydíj legyen a második helyszín, de a koronavírus átírta a forgatókönyveket.

Még több F1 hír:

Fontos megjegyezni, hogy mind a 8 futam zárt kapus lesz, tehát egyetlen egy néző sem látogathat ki a pályákra, és annak területén kizárólag azok tartózkodhatnak, akikre valóban szükség van. Ezzel jelentősen megvágták a létszámot.

A szezonnyitó megrendezésére a Red Bull Ring kapja meg a lehetőséget. Ez egy történelmi pillanat lesz az osztrák pálya számára, mely rögtön dupla nagydíjat rendezhet. Mindez azt jelenti, hogy 1 hét leforgása alatt két verseny lesz az osztrák pályán.

Dietrich Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa: „Egy egyedülálló kihívással nézünk szembe a Forma-1 történetében, és mindkét hétvégét várjuk. Spielberg izgalmas versenyeket fog látni, és emiatt erős jelet küld a világnak abból a szempontból, hogy mindez megvalósítható.

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner:

"A Red Bull minden tőle telhetőt megtett, hogy az Osztrák Nagydíj megrendezését és a Forma-1 szezon biztonságos indulását garantálja. Nagyszerű helyszín és örülünk, hogy hazai pályán kezdhetjük meg a bajnokságot. Mindenkinek, akinek köze volt ehhez, hatalmas erőfeszítés volt, és a Red Bull Ringen megrendezett két esemény lesz a példa, amit a többi futamnak követnie kell majd."

"Természetesen a színfalak mögött hatalmas mennyiségű párbeszéd volt a Libertyvel, az FIA-val és a helyi hatóságokkal, hogy felelősségteljesen térhessünk vissza versenyezni és mindannyiunk kiveszi a részét az előírások betartatásából. Mivel az első nyolc futam időpontja már ismert, egy kis lendületet kaptunk, Csapatként és versenyzőként is izgatottak vagyunk, hogy ismét a pályára guruljunk és bizonyíthassunk a rajongóknak."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiderült a második Osztrák és Brit Nagydíj neve is
Következő cikk Úgy tűnik, idén nem lesznek fordított rajtrácsos versenyek az F1-ben: a Mercedes kitart

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország