Minden csapat számára kihívást jelent a koronavírus helyzete

A második barcelonai teszthét első napján a Williams csapatfőnöke, Claire Williams, a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto és az AlphaTauri szóvivője nyilatkozott a koronavírusról.

George Russell, Williams FW43

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A koronavírus egyre több országban üti fel a fejét, ez pedig a Forma-1 világára is hatással van. Erről elsőként Claire Williamst, a Williams csapatfőnökét kérdezték a második barcelonai teszthéten.

Változtat bármin a koronavírus a Williams csapatán belül?

„Nyilvánvalóan ez egy komoly probléma, amellyel minden üzletnek foglalkoznia kell jelenleg, ahogy nekünk is, mivel egy globális sport vagyunk, és rengeteg helyszínre utazunk. Éppen ezért napról napra figyelnünk kell a történéseket.”

„Szerintem elértünk egy olyan pontra, amikor abszolút hallgatnunk kell a releváns hatóságok javaslataira, és ezek a javaslatok napról napra változnak. Szóval a munka folyamatban van. De egyértelműen vannak kérdések már a melbourne-i utazás kapcsán is, de ide tartozik Vietnam és Bahrein is. Azt gondolom, a helyzet mindenki számára kihívást jelent.”

Claire Williams azt is elmondta, hogy úgy tudja, nincs tervben meeting a helyzetről a csapatok és a Forma-1 között, majd megkérdezték a csapatfőnököt, hogy kritikus hatással lesz-e a Williams fejlődésére a Liberty bevételeinek csökkenése, amely a Kínai Nagydíj elhalasztása/elmaradása miatt csökken.

Még több F1 hír:

„Ez attól függ, hogy hány versenyre lesz hatással a dolog. Nyilvánvalóan jelenleg Kínára van hatással, ez a bevételkiesés pedig menedzselhető. Nem jelentéktelen összeg, de még menedzselhető.”

„Viszont ezzel kevesebb lehetőségünk lesz versenyezni, egyúttal a versenyhétvégi költésünk valamivel csökkenhet, ugyanis még nem foglaltunk le túl sok hotelt és járatot.”

„Viszont ha több verseny is elmaradna a naptárból, akkor az egyértelműen problémát jelentene, de nemcsak számunkra, hanem mindenki számára a paddock elejétől a végéig. De jelenleg még nem járunk itt, meg kell várnunk a FOM jelentéseit, amikor majd kijönnek.”

Ezután a Ferrari csapatfőnökét, Mattia Binottót is megkérdezték arról, hogy problémát okoz-e a koronavírus.

„Egyértelműen. Cselekednünk kellett, és biztosra kellett mennünk, hogy helyesen cselekszünk. Néhány csapat késlelteti a járatait, hogy valahogy a helyzetnek megfelelően cselekedjenek. De nincs dráma: csak biztosra kell mennünk, hogy jól menedzseljük a helyzetet. Mindezt az F1-gyel és az FIA-val közösen tesszük, és szerintem csapatként nagyon óvatosak vagyunk, és tisztában vagyunk a helyzettel.” – mondta Binotto.

További híreink:

A Ferrari mellett az AlphaTauri bázisa is Olaszországban található. Az AlphaTauri szóvivője nyilatkozott a RaceFansnek arról, hogy számos elővigyázatossági intézkedést vetették be, köztük négy olyan embernek, akik közeli kapcsolatban voltak a kritikus zónákban élőkkel, otthonról kell dolgozniuk a gyár helyett.

„A legjobb belátásunk szerint cselekszünk. Több tisztítási procedúrát használunk a gyáron belül. Ezenkívül feltérképeztük a dolgozóinkat, a beszállítóinkat, az ügyfeleinket, hogy ne legyen köztük olyan a gyárban, aki a piros zónában van.”

„A piros zónához közel élőket megkértük arra, hogy a következő hetekben dolgozzanak otthonról, azokat a dolgozókat pedig nem engedjük a gyárba, akik közeli kapcsolatban vannak a kritikus zónákban élőkkel.”

Tegnap a Ferrari megerősítette, hogy bezárta a múzeumát, és lefújta az utazásait, hogy ne tegye ki a dolgozóit a koronavírus veszélyének. Az AlphaTauri szóvivője elmondta, hogy az ő gyáruk sem elérhető a nyilvánosság számára.

„A mi gyárunkat sem látogathatják. Emellett próbáljuk limitálni az interjúk számát és a gyárba látogató olyan vendégek számát, akik a kritikus országokból és zónákból érkeztek. A mi területünk és a mi gyárunk területe okénak tűnik, a következő versenyekre persze változhat a vírus helyzete, de jelenleg mindent normál módon tervezünk, és várunk arra, hogy mi történik.” – mondta a szóvivő.


George Russell első lépései a nemrég bemutatott F1-es Williamsszel, ami sokkal hamarabb elkészült, mint az elődje. A legendás brit csapat mindent megtesz azért, hogy elmozduljon a rajtrács végéről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez soha nem vezetett ilyen jó F1-es autót, mint a Racing Point-Mercedes
Következő cikk Leclerc szerint a Ferrari még a riválisok mögött van, de gyorsultak a kanyarokban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország