"Mindannyian veszítünk, ha a világbajnoki negyedik ülés nélkül marad"

A Forma-1 egyik szakirtója, Will Buxton szerint már az is sértő kell, hogy legyen, hogy Sergio Perezről felmerüljön, nem marad a Forma-1-ben, holott szerinte nagyon úgy néz ki.

Sergio Perez, Racing Point, 2nd position, arrives on the podium

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

„Tragédia lenne, ha Perez kiszorulna a Forma-1-ből...” – írta a hét elején Ross Brawn a Török Nagydíj értékelésében és őt idézi Will Buxton szakíró is mai bejegyzésében, aki szerint ennél többet nem is nagyon kell mondani: „Perez mára a Forma-1 egyik legmegbízhatóbb, legmeggyőzőbb pilótája lett.”

Buxton első körben arra a tényre mutat rá, hogy Perez kilencszer állt eddig pályafutása során a dobogón, és ezek közül egyszer sem topcsapatnál: „Valószínűleg máig bánja a McLarennél elszalasztott lehetőséget, de pont a minap nyilatkozott úgy, hogy már készen állna egy lehetőségre az egyik élmenőnél.”

Még több F1 hír:

Szerinte Perez története egyre inkább egykori csapattársáéra, Nico Hülkenbergére kezd hasonlítani, aki tavaly év végén kellett, hogy ott hagyja a Forma-1-et, egyesek szerint kevésbé tehetséges pilóták miatt, és ugyanezek a hangok kezdenek hangosodni most is.

„Soha nem volt még ilyen jó formában. Soha nem volt ilyen felkészült. Soha eddig nem érdemelt meg egy esélyt egy topcsapatnál annyira, mint most.” – írja Buxton a Forma-1 hivatalos oldalán közzétett véleménycikkében, melyben rámutat a tényekre is.

 

Perez a negyedik a világbajnokságban, úgy, hogy két futamot kihagyott, mert elkapta a koronavírust. 30 ponttal vezet Alex Albon előtt és 41-gyel csapattársa, Lance Stroll előtt: „Feldolgozhatatlan, de nagyon úgy néz ki, hogy a pontverseny negyedik helyezettje ülés nélkül fog maradni, és ezzel mindannyian veszíteni fogunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ezért nem hagyta a Haas, hogy Magnussen kiálljon
Következő cikk A nagy összefoglaló: milyen szabályok változnak 2021-re?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország