Forma-1 Brit Nagydíj

Milyen stratégiákra lehet számítani a 2024-es Brit Nagydíjon?

Miután nagyon érdekesen fest a silverstone-i futam rajtrácsa, nézzük meg, milyen stratégiákra számít a Pirelli, és hogy kinek milyen gumijai maradtak.

George Russell, Mercedes F1 W15

George Russell, Mercedes F1 W15

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Őrületes, Mercedes első sorral záruló időmérőt láthattunk Silverstone-ban, ami alapján okkal reménykedhetünk abban, hogy a Brit Nagydíj is nagyon érdekes lesz: az első sorból Russell és Hamilton, a második sorból Norris és Verstappen indul.

A Pirelli arra számít, hogy száraz verseny esetén egykiállásos lesz a verseny. A leggyorsabb stratégiáknak a lágy-közepes és a lágy-kemény opciókat tartják, előbbi esetében a 18. és a 24., utóbbi esetében a 16. és 22. kör között lehet számítani az első kiállásra.

 

Az olasz gumigyártó elképzelhetőnek tartja a közepes-lágy és a közepes-kemény opciókat is, előbbi esetében akár a 30. és a 36. kör közé is tolódhat az első kiállás időpontja, ami a futam közepén esetlegesen érkező safety carral nyerő stratégia lehetne.

Túl sok új lágy abroncsa nem maradt a mezőnynek a versenyre – Leclerc 2, Perez 4 új szettel rendelkezik, viszont a top 10-ből senkinek nincs új lágy szettje. Russell, Hamilton, Verstappen, Hülkenberg és Sainz 1 szett közepes gumival rendelkezik, Norris, Piastri, Albon és a két Aston Martin pedig két szettel. Mind a 20 pilótának egy szett új kemény gumija van.

Az F1.com számításai szerint a lágy gumi a közepesnél körönként 4,5, a keménynél pedig 8,5 tizedmásodperccel gyorsabb, egy bokszkiállás 20 másodperces időveszteséget okoz, SC vagy VSC alatt viszont csak 9 másodpercet. Jelen állás szerint 60 százalék, hogy esni fog a versenyen.

Eközben megszületett az ítélet az Aston Martin időmérős kihágásainak kapcsán, míg ezért váltott vissza a Ferrari az imolai specifikációra.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, a 2024-es F1-es Brit Nagydíj rajtrácsa – Norris Verstappen mellett!
Következő cikk Max Verstappen kinevette a McLaren megjegyzéseit: „Ki az a Zak Brown?”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország