Milyen következményei lesznek annak, hogy nem büntették a Red Bullokat Monacóban?

Az FIA visszautasította a Ferrari keresetét a 2022-es Monacói Nagydíj után, és hivatalosan is megerősítették, hogy Verstappen nem vétett a szabályok ellen azzal, hogy ráhajtott a bokszutca kijáratát jelző vonalra.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Red Bull Content Pool

Max Verstappen a 3. helyért harcolt Charles Leclerc-rel a második kerékcseréjét követően, amikor ráhajtott a bokszutca kijáratánál látható, Monacóban sárga vonalra.

Amennyiben csak a versenyigazgató jegyzékét vesszük figyelembe, aminek a hasonló esetkere vonatkozó részét még Michael Masi módosította a 2020-as Török Nagydíj után – ironikus módon pont Verstappen miatt – akkor abban az áll, hogy a pilótáknak az autóval a vonaltól jobbra/balra kell tartaniuk, tehát a vonalat már azzal is átlépik, ha csak ráhajtanak – ebből a szempontból Verstappent meg kellett volna büntetni Monacóban.

A 2022-es szezon előtt azonban átírták az F1 sportszabályzatát, amelyben hasonló esetekre vonatkozóan ismét azt nyilvánították szabálytalannak, ha az autó kereke teljesen keresztezi a bokszutca végén található vonalat.

Még több F1 hír:

A két különböző szabályértelmezés közötti különbséget Monacóban úgy oldotta fel az FIA, hogy leszögezték, mindig a sportszabályzat értelmezése kap elsőbbséget – annak értelmében pedig hiába volt rajta Verstappen kereke a vonalon, azt nem keresztezte teljesen.

Ennek a döntésnek potenciálisan botrányos következményei is lehetnek a jövőben: míg korábban a pilóták jogosan óvakodtak a bokszutcát jelző vonaltól, arra ezentúl a sportszabályzat szerint részben folyamatosan ráhajthatnak majd védekező jelleggel. Csak képzeljük el, mekkora botrány lenne abból, ha valaki a vonalon egyensúlyozva blokkolná a riválisa útját egy kulcsfontosságú kerékcserét követően.

Másrészt, az FIA saját magát is sarokba szorította azzal, hogy precedenst szeretne teremteni a sportszabályzat szigorú értelmezéséből.

A versenyigazgató pályaspecifikus jegyzéke pont azért jött létre, hogy az FIA rugalmasabban reagálhasson a szabályokat folyamatosan feszegető csapatok által talált kiskapukra, most azonban pont ettől a lehetőségtől fosztotta meg saját magát a versenyigazgatóság és a versenybírói panel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris frusztrált: nem végeztünk tökéletes munkát Monacóban
Következő cikk Sergio Perez 2024-ig a Red Bull versenyzője marad - HIVATALOS!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország