BRÉKING

Mika Salo: Meglepett, hogy a Ferrari a Williams előtt végzett

A korábbi Ferrari pilóta, Mika Salo meglepődött korábbi munkaadója erős szezonkezdésén, de azért trendről még nem beszélne.

A hétvégén a világbajnok Mercedes csapat diktálta a tempót, az üldözőbolyban azonban a Williams és a Ferrari küzdött egymással. A három szabadedzésen az Albert Parkban: egyszer a Williams pilótája, Valtteri Bottas, kétszer pedig az új ferraris, Sebastian Vettel jött a Mercedes után.

Az időmérőn Felipe Massa a Williamssel vette át az elsőszámú üldöző szerepét, mielőtt még vasárnap Vettel visszavághatott volna neki. Így a német Ferrari pilóta a harmadik helyet szerezte meg a két mercedeses, Nico Rosberg és Lewis Hamilton mögött. A Williams másik pilótája, Valtteri Bottas hátfájása miatt el sem indulhatott a futamon.

Melbourne-ben az lehetett a benyomásunk, hogy a Ferrari hatalmasat lépett előre a 2014-es formájához képest. Miután Felipe Massa a hétvégén a vörösök mögött végzett, így Mika Salo egy meglepő erőteljes szezonkezdésről beszél: „A Ferrari erősnek tűnik. Vettel le tudta győzni Massát, és Kimi (Räikkönen) versenytempója is jobb volt mint Massáé.” – állapította meg Salo az MTV3-nak, és bevallotta, hogy ezzel nem számolt.

Az még erősen kérdéses, hogy a Ferrari formája a szezon hátralévő részében is így marad-e. A Williams a melbourne-i vasárnapon elvesztette Valtteri Bottast, így azt még nem láthattuk, hogy a finn hol végzett volna az idei Williamssel. „Jó lett, volna megfigyelni, hogy mire lett volna képes a volán mögött.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Salo a Maláj Nagydíjra egy keményebb csatát vár a két csapat között, mint amit Melbourne-ben vívtak. „Ausztrália bizonyos szempontból mindig is különlegesnek számított. Malajzia viszont egy normál pályával várja a mezőnyt.” – Az még továbbra is kérdéses, hogy Valtteri Bottas vissza tud-e térni a pályára jövő hétvégén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Boullier: Nem tűztünk ki határidőt a McLaren-Hondának
Következő cikk Pilóták és lóvé: Michael Schumacher a leggazdagabb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország