Mika Häkkinen rá sem ismer a McLarenre

A McLaren-Mercedes színeiben két világbajnoki címet szerző Mika Häkkinen szerint egykori csapat pozitív változásokon ment át a közelmúltban. A finn szerint volt csapatánál már nem az a hűvös légkör uralkodik, ami korábban.

Lando Norris, McLaren MCL35 crosses the line to take te checkered flag

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Mika Häkkinen 1998-ban és 1999-ben világbajnoki címig vezette a McLarent, összesen 20 győzelmet ünnepelve a csapattal.

Az utóbbi évek kevésbé voltak dicsőségesek a wokingi alakulat számára, az elmúlt két esztendő azonban komoly előrelépést hozott a McLarennek: 2020-ban Lando Norris és Carlos Sainz a konstruktőri tabella 3. helyéig repítette a csapatot.

Még több F1 hír:

A csapat közismertté vált a náluk uralkodó családias légkörről és a versenyzők közti remek kapcsolatról, melyek komoly szerepet játszottak a feltámadásban. Häkkinen szerint hozzáállásuk nagyban eltér attól, mint amit 1993 és 2001 között ő megtapasztalt.

A kétszeres világbajnok ott töltött ideje alatt a McLaren egy hűvös, professzionális csapat képét tárta a külvilág elé.

„Ha megnézem az összképet, a csapat reklámértékét; azt kell mondjam, nagyszerű munkát végeztek” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok Mark Gallagher At The Controls nevű podcastjében.

„Egy csapat számára nagyon fontos, hogy milyen kép alakul ki róla a köztudatban. Amikor a McLarennél versenyeztem, kívülről egy rideg csapat benyomását keltettük.”

„Egy nagyon feladat-orientált csapat, ahol a kiegyensúlyozott légkör nem prioritás. Régen így tekintettek a McLarenre.”

„Ez 100 százalékig Ron Dennis munkamódszerét tükrözte. Működött, mégpedig fantasztikusan.”

„Egy generációval később az emberek már másképp gondolkoznak manapság. Úgy látom, Zak Brown felismerte ezt, és nagyszerű munkát végzett a marketing terén.”

„A szurkolóknak tetszik az új irány, szeretnének a McLaren részévé válni.”

Hakkinen nagyszerűnek tartja, ahogy a McLaren a jövőre készül. A finn szerint a Mercedes motorokra történő váltás tovább segíti majd a wokingiakat.

„A mérnökök és a szerelők a lehető legtöbbet hozzák ki a versenyzőkből, akik szintén a határig tolják egymást.”

„A csapat jövőre már a Mercedes motorjait használja, ami kisebb mérete miatt tovább javíthatja majd az autó aerodinamikai teljesítményét.”

„Sok biztató jel van a jövőre nézve. A 2020-as évük mindent összevetve csodálatosan néz ki, és nem csak az eredmények miatt.”

„Úgy tűnik, a csapat egy irányba húz. Zak Brownt ismerve biztos vagyok benne, hogy tudja a helyes irányt. Fantasztikus kilátásaik vannak a jövőre nézve” – méltatta korábbi csapatát Häkkinen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Red Bull tulajdonosa a thai befektetők szerepéről beszélt
Következő cikk Räikkönen: „Nem sokat változtam 20 év alatt…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország