Nosztalgia

Mika Hakkinen: ezért volt annyira fontos az első győzelem 97-ben

Mika Hakkinen csak a 7. Forma-1-es szezonjában szerezte meg az első futamgyőzelmét, most pedig elmondta, hogy miért volt ez annyira fontos számára az 1998-as szezon előtt, ahol világbajnok lett.

Podium: Race winner, Mika Hakkinen, McLaren Mercedes

LAT Images

Az 1997-es szezon vége fele nem sok szakértő bízott még abban, hogy Mika Hakkinen két világbajnoki címet is nyerni fog. A finn már 1991 óta a Forma-1-ben szerepelt, de néhány fantasztikus megvillanás ellenére a 29 éves pilóta nem nyert még futamot.

Csak az 1997-es szezonzárón, a Michael Schumacher és Jacques Villeneuve balesetéről elhíresült jerezi futamon sikerült az áttörés. „Az a verseny nagyon fontos volt” – mondta Hakkinen az Autosport podcastjében.

„Az volt az első győzelmem a Forma-1-ben. Mindig vegyesek az érzéseim, amikor erre a futamra gondolok, mert 7 évbe telt, mire sikerült nyernem. Annyira sok idő eltelt” – emlékezett vissza Hakkinen, aki 1991-ben debütált a Lotusszal.

„Egyértelműen nem a miénk volt a leggyorsabb autó a pályán, a Williams és a Ferrari elképesztően erős volt. Egyszerűen hihetetlenül gyorsak voltak, ez pedig pszichológiai szerepet is játszik, amikor nem nyertél futamot már 7 éve” – mondta Hakkinen, aki 1990-ben a brit Formula 3 bajnoka lett.

Michael Schumacher (Ferrari F310B), Jacques Villeneuve (Williams FW19 Renault)

Michael Schumacher (Ferrari F310B), Jacques Villeneuve (Williams FW19 Renault)

Fotó készítője: LAT Photographic

„Néhányan talán úgy gondolkodnának, hogy „remélhetőleg meg tudom nyerni az első versenyemet!” Nekem azonban semmi ilyesmi nem volt az eszemben, mert tudtam, hogy a Williams és a Ferrari mennyire gyors volt, Michael és Jacques pedig a bajnokságért harcolt, szóval tudtam, hogy nagyon csekélyek az esélyeim.”

Normális körülmények között Hakkinennek nem is jött volna össze a győzelem, azonban Michael Schumacher szándékos ütközése miatt a sérült Williamsszel autózó Jacques Villeneuve ellenállás nélkül engedte el a két McLarent.

„Természetesen boldog voltam, de úgy nyertem meg a futamot, hogy nem az enyém volt a leggyorsabb autó, és ott volt a David Coultharddal kapcsolatos dolog is” – reflektált Hakkinen arra, hogy csapatutasítás után került csapattársa elé.

„Nem igazán akarom kimondani, de mégis kimondom: úgy éreztem, hogy nem érdemeltem meg a győzelmet, mert nem én voltam a leggyorsabb ember a pályán” – ismerte el Hakkinen. „De, 7 év nyeretlenség után megérdemeltem! Remek érzés volt, és persze ez volt a szezon utolsó futama is.”

The victorious McLaren Mercedes Team: In front (L-R) Ron Dennis, the winner Mika Hakkinen, Jurgen Schrempp, Daimler-Benz CEO, David Coulthard, 2nd in race and Norbert Haug, Mercedes Sport Chief

The victorious McLaren Mercedes Team: In front (L-R) Ron Dennis, the winner Mika Hakkinen, Jurgen Schrempp, Daimler-Benz CEO, David Coulthard, 2nd in race and Norbert Haug, Mercedes Sport Chief

Fotó készítője: Motorsport Images

„Ez a McLarennél mindenkinek óriási motivációt adott, nekem is. Amikor másnap felkeltem, egyből szabadságra mentem. Körülbelül 2 hétbe telt, mire realizálódott bennem, hogy úristen, futamgyőztes vagyok!”

„Én voltam a győztes egész télen. A téli szünet alatt nem volt már kérdés, hogy mikor nyerem meg az első futamomat, ami remek motiváló tényező volt. Abban a 7 évben már néha fel akartam adni, és azt hittem, sosem sikerül majd. Az már mögöttem volt, és futamgyőztes voltam.”

„Ez óriási motivációt adott arra, hogy még jobb pilóta legyek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Formula E alapítója szerint "az egész motorsportnak rossz hír" a Honda távozása az F1-ből
Következő cikk Wolff: Gyakran megkérdezem magamtól, hogy élvezem-e ezt az egészet…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország