Häkkinen: "A McLaren idén már a győzelemért harcolhat"

megosztás
hozzászólás
Häkkinen:
Szerző: Varga Ákos
2018. márc. 17. 10:02

Mika Häkkinen is figyelemmel követte a 2018-as tesztidőszakot, ahogy a szezont is nézni fogja, és némi óvatos esélylatolgatásba is belement.

Mika Hakkinen
Mika Hakkinen
Mika Hakkinen
Mika Hakkinen
Mika Hakkinen

Az Unibet internetes fogadási cég időről időre megkér ismert sportolókat, hogy segítsenek a náluk fogadóknak, mire érdemes tenni a pénzünket egy adott sportágban. A Forma-1 szakértője az Unibetnél 1998 és 1999 világbajnoka, Mika Häkkinen, aki bár nagyon erős gondolatokat nem mondott, azért óvatosan mégiscsak eljátszott a gondolattal, ki lehet szerinte 2018 világbajnoka.

"Érdekes szezonra készülhetünk a téli tesztek alapján, bár csak erre nem lehet alapozni az esélyeket illetően. Ez szinte soha nem ad pontos képet az erőviszonyokról, ráadásul csak nyolc nap állt a mezőny rendelkezésére, ami nagyon kevés ahhoz képest, amennyivel mi gazdálkodhattunk a kilencvenes években, amikor még a szezon közben is lehetett tesztelni." - mondja a finn. "Ehhez ráadásul hozzáadódnak olyan tényezők, hogy ez a nyolc nap még meg is oszlik egy adott csapat két versenyzője között, hogy mindketten a lehető legtöbb időt tudják az autóban tölteni, emellett pedig idén az első héten még rettenetesen hideg is volt, így az a négy nap gyakorlatilag ment a kukába."

"A szabályok alapvetően nem változtak, néhány apróbb aeroelem került csak le az autóról, mint például a T-szárny, illetve lett egy új fejvédő elem a Halóval. A hiperlágy gumi újdonságot jelent, érdekes lehet majd látni, ki az, aki bevállalja és a nagyobb sebességre törekszik, vele szemben pedig ki lesz az, aki hosszabb távon gondolkozik."

A lényeg Häkkinen mondandójában, amire nyilván mindenki kíváncsi: a konkrét esélylatolgatás. "De mit lehet észrevenni a tesztekből? Azt mindenképp, hogy a Mercedes gyors, annak ellenére, hogy egyébként egy kifejezetten konzervatív stratégiát választott a nyolc napra. Idén is gyorsak. Persze egy olyan csapat, amely uralja az előző négy évet, nem felejt el csak úgy győztes autót építeni. A Ferrari is mindent beleadott, övék volt a két leggyorsabb kör, úgy gondolom, idén is ők küzdhetnek a bajnoki címért."

A többiek: "A Red Bull és a McLaren idén már egyaránt Renault motorokkal megy, úgy gondolom, mindkét csapat győzelmekért harcolhat, és ott lehet még a környékükön a Renault is. A középmezőny nagyon egyben van, nagyon nehéz megmondani, ki lehet ott a legerősebb. De lehetnek meglepetések. Az egyik ilyen a kifejezetten meggyőző Haas lehet, illetve a Toro Rosso, amelyben kifejezetten jól szuperál a Honda motor."

 
Következő Forma-1 cikk
Stroll: "Sokan azt hiszik, ugyanarra képesek, mint én, pedig nem"

Előző cikk

Stroll: "Sokan azt hiszik, ugyanarra képesek, mint én, pedig nem"

Következő cikk

Lassan "belakják" autóikat a Toro Rosso versenyzői, Kvjatot már el is felejtették a csapatnál

Lassan "belakják" autóikat a Toro Rosso versenyzői, Kvjatot már el is felejtették a csapatnál

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Mika Hakkinen
Csapatok Ferrari Vásárlás , Mercedes , McLaren
Szerző Varga Ákos
Cikk típusa Blog