Miért tartják az előszezoni tesztet Bahreinben?

A Forma–1-es előszezoni teszt csütörtökön veszi majd kezdetét, de egyesekben esetleg felmerülhet az a kérdés, hogy most miért Bahreinben tartják, miközben legtöbbször Barcelonában szokott lenni.

Lámpák a célegyenesben - F1, Bahrein

Amikor az F1-ben nem voltak még ilyen komoly tesztkorlátozások, a csapatok szinte akkor és ott tesztelték aktuális autóikat, amikor és ahol csak akarták. A költségek csökkentése érdekében az F1 azonban most már évek óta egyre szigorúbb a tesztek kapcsán, és ez most 2023-ban is így van.

Tavaly ugyan az új szabályok miatt még hat napot kapott a mezőny a felkészülésre, idén azonban már csak ennek fele áll a rendelkezésükre, ráadásul a teszt most jóval közelebb van az első nagydíjhoz, mint eddig bármikor.

Aki azonban az idény előtti eseményeket is követni szokta, jól tudhatja, hogy az új autók legtöbbször Spanyolországban szoktak először pályára gurulni, idén azonban most nem ez a helyzet. Ennek pedig több oka is van.

Az egyik ilyen, hogy Bahreinben általában kiegyensúlyozott és állandó időjárási körülmények uralkodnak, ami jóval reprezentatívabbá teszi a munkát a csapatok számára, mintha folyamatosan változékony idővel szembesülnének, mint ahogyan az Barcelonában sokszor előfordult már.

Az európai téli időjárás miatt gyakori vendég szokott lenni az eső, a köd és természetesen az ideálisnál hűvösebb hőmérséklet, miközben az is előfordult már, hogy némi havazás fogadta a csapatokat, mindez pedig nagyban rontja a tesztelés hasznosságát.

A másik fő ok pedig a logisztika és a költségek. Mivel március 5-én már elkezdődik az új idény, méghozzá Bahreinben, így logikus lépés volt a tesztet is erre a helyszínre szervezni, ráadásul minél közelebb a futamhoz, hogy a csapatoknak és a felszerelésnek ne kelljen annyit utaznia a világ különböző pontjaira.

A bahreini teszt ezek fényében tehát logikusnak tűnt, a mezőny tagjaira azonban így is nehéz napok várnak, hiszen hibázásra nem igazán lesz lehetőségük. Hogy pontosan milyen menetrend szerint zajlik majd a háromnapos gyakorlás, arról itt informálódhatsz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes magabiztos afelől, hogy 2022-vel lezárult "zárójeles" korszakuk
Következő cikk A Williams újonca izgatott a teszt miatt a „jó érzéseket” hozó bejáratást követően

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország