Miért nem szólaltak meg eddig a Williams új tulajdonosai?

Simon Roberts, a Williams újonnan kinevezett csapatfőnöke beszélt arról, hogy bár a csapat új tulajdonosai a felvásárlás óta egyetlen nyilatkozatot sem tettek, nem kezdtek el bujdosni.

Simon Roberts,  Williams Racing F1 Managing Director

Fotót készítette: Williams

A new yorki illetőségű befektetői társulás, a Dorilton Capital augusztusban egy stratégiai vizsgálat után azonnal felvásárolta az eladásra kínált Williamst. Ezt nem sokkal a névadó család kivonulása követte, többek között Sir Frank Williams, alapító és a csapat napi ügyeit intéző lánya, Claire Williams is távozott.

Simon Robertset a múlt havi Toszkán Nagydíj előtt nevezték ki csapatfőnöknek, holott még csak idén csatlakozott az istállóhoz ügyvezető igazgatóként. A Dorilton tagjai Mugellóban jelen is voltak, így először találkoztak a csapat tagjaival, de egyelőre sem nyilvános megjelenésük nem volt, sem interjút adtak azóta.

Még több F1 hír:

Amikor a Motorsport.com erről kérdezte, Roberts elmondta: „Matthew Savage (a Dorilton elnöke – a szerk.) ott volt Mugellóban a csapattal. Vele volt az igazgatótanács egy másik tagja és a személyzeti vezetőjük, szóval ott voltak.”

„Interjúkat nem adtak, de az első kóstolójuk már megvolt a Forma-1 világából és úgy gondolom, ebből egyre több lesz a jövőben. Szóval nem, nem bujdosnak.”

Robertset eleinte csupán átmeneti megoldásként nevezték ki a csapat élére és elmondta, egyelőre nem is voltak megbeszélések a vezetőséggel arról, hogy esetleg állandó legyen ez az együttműködés:

Nicholas Latifi, Williams FW43

Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Őszintén szólva egyelőre ezen még nem gondolkodtunk. Az egész eladási folyamat sokkal gyorsabban lezajlott, mint bármelyikünk gondolta volna és aztán Claire meghozta a döntését, ami sokkoló volt mindannyiunk számára.”

„A legfontosabb dolog az volt, hogy fenntartsuk a folytonosságot. Nagyon megtisztelő, hogy engem kértek meg a szerepre, eléggé élvezem és remélhetőleg hosszabb távon is folytathatom. Egyelőre azonban nem beszéltünk róla. Egyikünk listáján sem ez a legfontosabb, rengeteg munka van még, ami ennél elébb való.”

Brawn válaszolt Sainz kritikájára

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Perez is benevezne egy Russell-féle prezentációra
Következő cikk BREAKING: a Honda 2021 után távozik a Forma-1-ből!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország