„Miért ne kaphatná meg Russell a Mercedest az utolsó két versenyre?”

Még két verseny van hátra a Forma-1 2021-es szezonjából, a Sky Germany szakértője, Olivier Zwartyes pedig felvetette, hogy ha rajta múlna, biztosan elgondolkozna azon, hogy George Russellt átültesse a Mercedesbe a Szaúd-arábiai és az Abu Dhabi Nagydíjra.

George Russell, Williams, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Mint ismert, Valtteri Bottas 2022-től az Alfa Romeónál fog versenyezni, a finn pilóta helyét pedig a Williamsszel idén a kurta-furcsa Belga Nagydíjon dobogóra is álló George Russell veszi át.

Ez azt jelenti, hogy Bottas még 2 versenyen vehet részt a Mercedes színeiben, Russell pedig ugyanennyi versenyt teljesíthet a Williamsnél, mielőtt Lewis Hamilton csapattársává válna.

A Sky Germany szakértője, Olivier Zwartyes viszont felvetette, hogy szerinte nem lenne rossz gondolat George Russellt átültetni a német istálló autójába a szezon utolsó két versenyére.

Még több F1 hír:

„Ha rajtam múlna, biztosan elgondolkoznék azon, hogy Russellt ültessem autóba az év utolsó két versenyén. Bottas úgyis az Alfa Romeóhoz igazol, és már kicsit elfogyott a levegő körülötte a csapatnál.”

„Russell viszont nagyon jól érezte magát ebben az évben, jövőre pedig már úgyis a Mercedesnél folytatja a pályafutását – akkor miért ne kaphatná meg az év utolsó két versenyét a Mercedestől?” – tette fel a kérdését az F1-es szakértő.

Természetesen Russell korai csapatváltása egyáltalán nem valószínű, és a csapatfőnök Toto Wolff is egyértelműen kijelentette, hogy nem csinálnak ilyesmit, így minden várakozás szerint Bottas és Russell is a jelenlegi istállójánál teljesíti a Szaúd-arábiai és az Abu Dhabi Nagydíjat.

Perez elismerte, nehéz Verstappen csapattársának lenni...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz elmondta, szerinte ki a legjobb az F1-ben az időmérőkön
Következő cikk Így állnak az időmérős párharcok az F1-ben Katar után: két duó egy tizeden belül!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország