Miért más az AlphaTauri orrkúpja, és miért nem változik az autók eleje?
Miközben az F1-ben legtöbbször fontos fejlesztési hadszínteret jelentenek az első szárnyak és orrkúpok, addig az idei évben még egyetlen csapat sem változtatott komolyan azok kialakításán. Vajon mi lehet ennek az oka?

Mivel az idei új szabályok érkezése mellett a költésvetési limit mértéke is tovább csökkent, ezért az istállóknak alaposan át kell gondolniuk, hogy mikor és milyen fejlesztéseket vetnek be az autón, mivel az erőforrások erősen végesek.
Ez pedig idén az orrkúpokon látszik meg talán a legjobban. A múltban ugyanis gyakran láthattunk új megoldásokat és fejlesztéseket ezen a téren, az idei év első 13 futamán viszont jóformán senki sem változtatott az autója orrán.
Eleinte még arra lehetett számítani, hogy a magas tanulási görbe miatt majd hamar jönnek az új elemek, de mégsem ez a helyzet. A McLaren technikai igazgatója, James Key elmagyarázta, miért nem koncentrálnak most annyira az autó elejére.
„Az egyik tényezőt a költségek jelentik. Egy új orrkúpot mindig töréstesztre kell vinni. Alapos okkal vethetsz csak be fejlesztést. Mi inkább más területekre helyezzük a hangsúlyt, mint például az autó alatti részre, mert abból többet ki lehet hozni.”
Emellett pedig az aerodinamikusok is rájöttek, hogy az autó eleje már kevésbé fontos, mint a korábbi években. „Már megengedőbb ez a terület. Ha az első szárny annyira fontos lenne, mint tavaly, akkor vélhetően már több változtatást is láttunk volna. Ugyanakkor ezek a komponensek eléggé szigorú számok közé vannak szorítva, ezért nem hiszem, hogy idén már lesz változás.”
Egy autó orra azonban eltér a többiétől, ez pedig az AlphaTaurié. Az orrkúp csúcsán ugyanis van egy lekerekített fekete színű dudor, melyet már nem látni a versenytársak megoldásain. A Forma–1-ben van egy régi mondás, miszerint, ha egy autónak van egy különleges tulajdonsága, akkor az vagy nagyon jó vagy nagyon rossz.
Persze a faenzai technikusok is szeretnék tudni, hogy rossz lóra tettek-e kialakításukkal. „Megnézed a többi autót, mert kíváncsi vagy arra, ők milyen megoldással rukkoltak elő. Ezért volt az, hogy mi is többféle verziót kipróbáltunk a szimulációink során” – fedte fel a főmérnökük, Guillaume Dezoteux.
Egy lehetséges módosítást azonban mindig alaposan át kell gondolni, mondja a francia: „Az autó első része határozza meg a teljes áramlási képet egészen a hátuljáig. Ha ezen változtatsz, akkor az nem könnyű, és veszélyeket is rejthet magában. Szóval biztosítanod kell, hogy egy fejlesztés azon a részen harmóniában van a teljes koncepcióddal.”
A Francia Nagydíjon az élesszemű emberek kiszúrták, hogy az AlphaTauri orrkúpján látható dudor igazából nem is az orrkúphoz tartozik, hanem magához az első szárnyhoz. Ez a kialakítás pedig könnyebbé teszi a váltást. Ha el akarod tüntetni a dudort, akkor ahhoz nem kell ismét töréstesztet végezni.
Amikor az Auto Motor und Sport rákérdezett a szakembernél erre, Dezoteux elmondta, hogy már tervben van egy fejlesztés. „Már dolgozunk egy új első szárnyon, amelyet vélhetően a szezon későbbi szakaszában fogunk bevetni.”
Hogy ez mekkora változást jelent majd a valóságban, az még nem tisztázott. A mérnök szerint a szurkolók azért ne számítsanak túl sokra: „Az alakja némileg módosulni fog a középső részen, de nem egy hatalmas változtatásról van szó.”
Így alakult az idei Spái 24 órás futam
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.