Miért hallgat a család Schumacher egészségi állapotáról? – az ügyvédjük magyarázata

Felix Damm, a Schumacher család ügyvédje igyekezett elmagyarázni, miért nem lehet még mindig semmit sem tudni a korábbi rekordbajnok egészségügyi állapotáról, hiába telt már el tíz év a baleset óta.

Ferrari press conference: Michael Schumacher

Sajnos már tíz esztendeje annak, hogy Michael Schumacher a franciaországi Méribelben síbalesetet szenvedett, aminek következtében súlyos fejsérülés és agykárosodás érte. 2014 júniusában aztán Sabine Kehm, a német médiatanácsadója bejelentette, hogy Schumacher felébredt a mesterséges kómából, szeptemberben pedig Lausanne-ból hazaszállították a pilótát.

Azóta viszont a család rendkívüli módon ügyel arra, hogy semmilyen információ ne lásson napvilágot róla, és ennek érdekében teljesen igyekeznek elzárni őt és saját magukat is a külvilágtól. Felix Damm, aki már hosszú évek óta képviseli Schumacheréket médiajogi ügyekben, nemrég viszont nyíltan beszélt a hallgatás okairól.

A Legal Tribune Online jogi szaklapnap a következőket mondta a témában: „Ez mindig is a magánszféra megóvásáról szólt. Persze sokat beszéltünk arról, hogyan csináljuk mindezt. Az is felmerült, hogy egy végső jelentés Michael állapotáról helyes döntés lenne-e. Valójában viszont nem, azzal sem lett volna vége, és folyamatosan újabb híreket kellett volna közölnünk.”

Erről Sabine Kehm is többször beszélt. Hiába adnának ki egy utolsó jelentést Schumacherről, azzal vélhetően nem szűnne meg a téma körüli érdeklődés, sőt, talán még rosszabbá válna minden, és még több spekuláció kezdene napvilágot látni. A család helyzete pedig nagyon is érthető. A múltban sok olyan bizarr eset volt, amikor újságírók próbáltak álruhában beszökni a kórházba, vagy a különböző pletykalapok kezdtek mindenféle elméletet terjeszteni.

„Elképedtem azon, mennyi hír érkezett a médiából, miközben semmi megbízható információjuk nem volt, és hogy milyen sztorikat lehet kreálni lényegében a semmiből.” Emlékezhetünk rá, hogy idén áprilisban például egy „Schumacherrel készült”, mesterséges intelligencia által generált interjút közölt a német Die Aktuelle, amiből aztán nagy botrány kerekedett.

És nem ez volt az egyetlen hasonló eset. Évekkel korábban ugyanez a magazin például Schumacher fotója mellé azt a mondatot írta a címlapján, hogy „ő már nincs velünk”. Ezért az egy mondatért akkor 100 ezer eurós bírságot kellett fizetniük, és hasonló dologért Damm még sosem látott komolyabb büntetést.

Az ügyvéd persze megérti, hogy sok rajongó többet szeretne tudni a hőséről. „Én azonban azt is hiszem, hogy a szurkolók nagy része képes ezt jól kezelni, és tiszteletben tartják a tényt, hogy a baleset elindított egy folyamatot, melynek során fontos védelmezni a privát jellegű dolgokat.”

Damm végül visszatért a végső híradás témaköréhez, amely szerinte nem lenne megoldás a találgatásokra. „Újra és újra kérhetnének ilyen jelentéseket azt kérdezve, hogy »és mi a helyzet most? Mi a helyzet egy, két, három hónappal vagy egy évvel a bejelentés után.« Ha pedig mi jogi útra akarnánk terelni az ügyet, akkor felmerülne a magánszféra önkéntes megnyitásának problémája” – magyarázza az ügyvéd.

A magánszféra önkéntes megnyitása pedig vélhetően az egyik fő oka annak, hogy a Schumacher család inkább semmit sem közöl a családfőről. Amennyiben ugyanis erre az útra lépnének, és ők maguk állnának elő friss hírekkel, akkor az korlátozná a jogi lehetőségeiket a kéretlen híradásokkal kapcsolatban, ezt pedig nyilván nem szeretnék.

A mostani helyzetben viszont könnyebb dolguk van a védekezéssel egy esetleges jogi vita vagy pereskedés során, amelyből ugye az elmúlt tíz évben bőven kijutott nekik. A másik fontos szempont pedig az, hogy Schumacher családapaként és a versenyzői karrierje során is mindig próbálta a lehető legjobban elválasztani egymástól a magánéletét és a munkáját, ezzel óvva a gyerekeit és a feleségét.

Corinna Schumacher pedig a Netflixen két éve megjelent dokumentumfilmben beszélt arról, hogy kötelességüknek érzik, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben úgy védjék Michael magánéletét, ahogyan ő védte a családét hosszú éveken keresztül, így ez is az oka a nagy hallgatásuknak.

Sebastian Vettel rendkívül jó kapcsolatot ápolt Schumacherrel, így érthető módon neki is fáj, hogy a hétszeres bajnok már nem lehet ott vele.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Coronel: Nem az autó, Verstappen miatt visz mindent a Red Bull!
Következő cikk A Ferrari szerint nem működött volna a Red Bull padlólemezének másolása

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország