Micsoda nap a Magyar Nagydíj történelmében?! 1986-ban ezen a napon rendezték meg az első F1-es futamot a Hungaroringen

Micsoda nap a Magyar Nagydíj történelmében?! 1986-ban ezen a napon rendezték meg az első F1-es futamot a Hungaroringen

1986-ban ezen a napon Alain Prost a 100. alkalommal állt fel a rajtrácsra, míg Nelson Piquet megnyerte a Magyar Nagydíjat, ami egyúttal az első is volt a Forma-1-ben.

1986-ban ezen a napon rendkívül izgatott lehetett Magyarország, hiszen ekkor debütált hivatalosan a Forma-1-ben, méghozzá a teljesen új hungaroringi versenypályával Mogyoródon.

Akkor még senki sem sejtette, hogy a Hungaroring ennyi éven át a Forma-1-ben fog szerepelni, és a pilóták egyik kedvenc helyszíne lesz. Pedig végül így lett, a magyar rajongók legnagyobb örömére, akik közül generációk látogattak és látogatnak ki a ringre, mely idén ünnepelte a 30. versenyét a királykategóriában, ami nem kis dolog.

Az 1986-os Magyar Nagydíj időmérő edzését Ayrton Senna nyerte meg a Lotus-Renault volánja mögött. Senna mögött a honfitársa foglalt helyet a Williams-Hondával, míg a harmadik rajtkockát Alain Prost kaparintotta meg a McLaren-TAG-gal.

A rajtot után Senna megtartotta a vezetést, míg a Williams-Hondával Nigel Mansell feljött a második helyre, közvetlen Prost és Piquet elé. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy a másik brazil is akcióba lépjen, így a brit elvesztette a második helyét.

Nelson végig jó tempót diktált, így nem volt váratlan az, hogy megelőzte Sennát, és átvette a vezetést. A futam egyik legnagyobb vesztese mégis Prost volt, aki nem tudta befejezni a nagydíjat, így pontszerzés nélkül hagyta el a Hungaroringet.

Végül Piquet közel 18 másodperccel ért célba Senna előtt, míg a harmadik helyen Mansell már kört kapott. Érdekesség, hogy Martin Brundle, aki hatodikként ért célba, csak a 16. kockáról várhatta a startot a Tyrrell-Renault-val. Hasonlóan nagy felzárkózást hajtott végre Philippe Alliot Streiff is a másik Tyrrell színeiben. A francia úgy lett 8., hogy a 18. helyről kezdhette meg a 76 körös versenyt.

MOTORSPORT / NELSON PIQUET

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING