BRÉKING

Michelisz Norbi Hamilton győzelmére tippelt a Hungaroringen, és nem bánná, ha leszakadna az ég vasárnap

A Zengő Motorsport magyar versenyzője és nagy reménysége az F1-live.hu-nak adott exkluzív interjút a burn médiaeseményén.

Ezen a hétvégén ismét pályára gurul a száguldó cirkusz mezőnye a Hungaroringen, amit természetesen már Michelisz Norbert is nagyon vár. Norbi a burn hivatalos médiaeseményén adott interjút lapunknak.

A Zengő Motorsport versenyzőjét felvezetésként a bajnokság és a hétvége két nagy esélyeséről kérdeztük.

„Ha Rosberg a Hungaroringen le tudja győzni Hamiltont, akkor az egy lélektani pluszt fog jelenteni a német számára. Ez egyúttal egy újabb nagy lökést adhatna neki a világbajnoki címet illetően.”

Lewisnak azonban nem szabad sok pontot veszítenie.

„Hamilton pedig maximálisan tisztában van azzal, hogy most már el kell kezdeni ledolgoznia a hátrányát, mivel lesznek még olyan pályák a szezonban, melyek valószínűleg Rosbergnek fognak inkább kedvezni.”

Valaki azonban nagyon boldogtalan lehet a nagy nyári szünetben, ha nem úgy alakulnak a dolgok.

„Bárki is nyerje meg ezt a futamot kettejük közül, az fejben egy nagyon komoly előnyt jelenthet, hiszen Rosberg esetében egy biztonságosabb előnyről beszélhetnénk, addig Hamilton ismét közelebb kerülne az első helyhez.”

De mégis ki lehet a nyerő vasárnap?

„Személy szerint most Hamiltont látom esélyesebbnek arra, hogy odaérjen az első helyre a Hungaroringen.”

Red Bull, Ferrari, Williams, mint rivális a Mercedes ellen a ringen?

„Nem, nem látok egy olyan csapatot sem a Mercedesen kívül, mely normál körülmények között odaérhetne az első helyre. A Mercedesnek továbbra is túl nagy a technikai fölénye ahhoz, hogy bárki is megnehezítse a dolgát.”

Az időjárás előrejelzések szerint lehet némi esély arra, hogy az eső megkavarja a kártyákat.

„Az évek során azt vettem észre, hogy amikor leszakad az ég, akkor az mindig hozzájárul ahhoz, hogy egy izgalmas futamot lássunk a pályán. Nem bánnám, ha esne az eső a hétvégén. Ugyanakkor arra is láthattunk példát már a Hungaroringen, ahol tradicionálisan nehezebb az előzés, hogy szárazon körülmények között is vannak izgalmas Magyar Nagydíjak. Ehhez nagyban hozzájárul a dupla DRS-zóna is. Ezt nagyon jól kigondolták a szabályalkotók, mert az látszott, hogy egy ilyen zónával szinte lehetetlen előzni az egyenesben, viszont a másik zóna elősegítette azt, hogy a hátul jövő autó nagyon közel kerüljön a másikhoz, esetleg védekezésre kényszerítse az előtte haladót. Szóval valószínűleg idén is egy izgalmas futamot fogunk látni a magyar ringen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen délután eltévedt, és reméli, az adatok majd visszaterelik a helyes útra
Következő cikk Így gyilkolta egymást Ricciardo és Bottas 2008-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország