BRÉKING

Michelisz Norbert: Azt gondoltam, könnyebb lesz kommentálni a Forma-1-et, de Szujó Zoli segített!

Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport magyar versenyzője az F1-live.hu-nak adott exkluzív interjújában többek között az első F1-es közvetítésére is kitért, mely érdekes élményeket jelentett számára.

Norbi a Német Nagydíjon debütált, mint kommentátor Szujó Zoltán mellett az MTVA csatornáján. A Zengő Motorsport magyar versenyzője a burn médiaeseményén igen érdekes élményekről beszélt az F1-live.hu-nak.

„A szombat nehéz volt! Nagyon nagy kihívás! Miután megvolt az időmérő kiértékeltem magamban a dolgokat, és összességében azt kell mondjam, hogy ez egy elég combos feladat. Le kell ülnöd és analitikusan végiggondolni, valamint leközvetíteni a dolgokat, azt, amit látsz a képernyőn.”

Természetesen minden más, mint amikor otthonról figyeli az ember az eseményeket.

„Teljesen más, mint amikor otthon ülsz, és azt hiszed, ez nem is olyan nehéz. Amikor azonban megkapod a lehetőséget arra, hogy éles körülmények között kommentálj, hirtelen minden megváltozik. És igen, izgultam! Szombaton természetesen jobban izgultam, mint vasárnap, mivel már volt némi tapasztalatom ezzel kapcsolatban, valamint a közeg is természetesebb volt. Ezek mind olyan dolgok, amik segítenek ellazulni, és természetesebbé tenni azt, amit akkor abban a pillanatban csinálsz.”

Akárcsak a versenypályán, Norbi hamar tanult a hibákból.

„Az időmérőn még túlságosan görcsösen figyeltem arra, hogy helyesen beszéljek, és mindig legyen értelme a mondanivalómnak. És az is fontos volt, hogy mindent észrevegyek, ami a pályán zajlik.”

Sokan azt gondolják, hogy a kommentátorok hatalmas monitorokon keresztül figyelik az eseményeket, miközben legalább 4 laptop áll a rendelkezésükre a különböző kiegészítő információkkal.

„Körülbelül 35-40 centiméter átmérőjű televízión keresztül figyeljük az eseményeket. Az azonban mindenképpen segítséget nyújt, hogy a felbontása HD minőségű. Mellette pedig figyeljük a Forma-1 hivatalos időmérő rendszerét, ami mindenki számára ingyenesen és könnyen elérhető. Zolival például úgy csináltuk, hogy a két szék között volt nagyjából a tévé, az előtt pedig egy iPad. Tehát ugyanaz állt a rendelkezésünkre, mint otthon, így ebből a szempontból mindez nem jelentett újdonságot. Igaz, a legtöbb nézőnek otthon valószínűleg nagyobb televíziója van annál, mint amivel mi közvetítettünk. Mi azonban közelebb ülünk hozzá, így nem olyan tragikus a helyzet, de összességében én is könnyebbnek képzeltem el ezt a kommentátori feladatot.”

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Norbi azonban élvezte a kalandot.

„Nagyon jól éreztem magam, főleg vasárnap. Belülről sokkal jobbnak éreztem és jobban is éreztem magam vasárnap, mint szombaton. Ez elsősorban amiatt volt így, mert felszabadultabb voltam. A szombati nap után úgy voltam vele, hogy nincs értelme ezen görcsölni. Vasárnap már nem „szűzen” ülhettem ott, és egy kicsit felszabadultabban közvetíthettem az eseményeket. Szerintem nemcsak én, de a kívülről figyelemmel követők is érezték ezt.”

Szujó Zoltán mindenben a segítségére volt.

„Zolival az időmérő előtt megbeszéltük, hogy ne próbáljam meg ezt az egészet túlgondolni. Nagyon fontos egy ilyen közvetítésnél, hogy megmaradjon a spontán rész, mivel attól lesz igazán jó és könnyebben befogadható.”

Sok információ kell egy közvetítéshez.

„Nem vittem magammal semmit! Egyetlen egy papír sem volt nálam.”

Minden bizonnyal, miután Norbi is rendszeres olvasója az F1-live.hu-nak és csak minket olvas.

(Nevet, nagyon nevet, nevet, nagyon nevet)

„Utána olvastam a dolgoknak és próbáltam megjegyezi a fontosabb információkat, híreket.”

A Massa-Magnussen baleset elég nagy vitát váltott ki a rajongók között. Sokan a brazilt látták hibásnak, addig Felipe rajongói természetesen a kedvencüket védték.

„Ha valaki szimpatizál egy versenyzővel, akkor nem objektívan fogja látni az eseményeket. Nem akarom azt mondani, hogy én objektívabban látom a dolgokat, de nem vagyok Massa és Magnussen rajongója sem.”

Igen Norbi, mert tudjuk, hogy Räikkönen a kedvenced…

„Igen, räikkönenes vagyok…(nevet). Ő biztosan nem volt hibás!(nevet) Kimit csípem a jelenlegi mezőnyből, de én inkább a teljesítmény alapján szoktam szeretni a versenyzőket. És ha nagyon őszinte vagyok, akkor a finnek az idei teljesítménye még a Kimi-drukkereket is néha elbizonytalanítja.” – tette hozzá Norbi, aki az exkluzív interjúnk következő részében erről részletesebben fog beszélni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Johnny Herbert: Biztos vagyok benne, hogy Hamilton szerezte volna meg a pole-t a Hungaroringen!
Következő cikk Mercedes: Hamilton újra talpra fog állni, mint mindig!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország