Michelisz holland riválisa szerint, ha Monaco képes rá, Zandvoort is

Nicky Catsburg nem érzi, hogy jogos lenne az a Zandvoortot ért kritika, amely szerint a forma-1-es pálya túl keskeny az előzésekhez.

Artist impression of Circuit Zandvoort

Fotót készítette: Circuit Park Zandvoort

A Forma-1 35 év után köszönti ismét a soraiban a Holland Nagydíjat, amelyet az átalakított zandvoorti pálya fog vendégül látni. A pálya felújításakor nagy hangsúlyt fektettek a részletekre, különösen az utolsó döntött kanyar jelent kuriózumot.

A döntött kanyar dőlésszöge 32 fok lesz, és a két széle közötti szintkülönbség eléri a 4,5 métert, vagyis az indianapolisi aszfaltcsíknál is különlegesebb élményt nyújthat a versenyzők számára.

Ugyanakkor a már kész pálya kapcsán kritika is elhangzott, ezek szerint a holland pálya nagyon keskeny lett és nehezíti majd az előzéseket. Leginkább Monacóhoz hasonlítható a pálya szélessége, márpedig Monacóban többek között emiatt sem könnyű előzni.

Ez pedig bizonyos biztonsági kérdéseket is felvet, különösen a döntött kanyarok kapcsán, amelyet direkt úgy alakítottak ki, hogy nagy sebességgel is bevehető legyen. A Pirelli idén is bevetésre kerülő tavalyi abroncsait pedig nem nagyon tették ki eddig hasonló terhelésnek.

Még több F1 hír:

"Az a tény, hogy a Forma-1 Zandvoortba látogat, már elég bizonyíték a biztonságra. Ha lehet versenyezni Monacóban, akkor lehet Zandvoortban is" - mondta a WTCC-ben szereplő Nicky Catsburg, aki látta az első virtuális felvételeket, és biztonságosnak ítélte a körülményeket.

Ugyanakkor a holland versenyző sem tagadja, hogy merültek fel benne kételyek. "A harmadik kanyart, a Hugenholtz-kanyart figyelve az volt az érzésem, hogy nagyon nagy a merülés. A biztonság szempontjából rendben van, de az eszembe jutott, hogy vajon könnyű-e átmenni ezen a részen az autókkal" - mondta Catsburg.

A Holland Nagydíjat május 3-án rendezik, 35 évvel ezelőtt az utolsó hollandiai F1-es versenyt a tavaly elhunyt Niki Lauda nyerte.


Egy hosszabb videós összeállítás Zandvoortból, ahol hamarosan végeznek a munkálatokkal, beleértve a két döntött kanyart is, mely rendkívül látványosnak és izgalmasnak ígérkezik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg: 2021-től az „előzés” szó újra értelmet nyer a Forma-1-ben
Következő cikk Bahrein és Vietnam erősebb reakciója a koronavírusra: mi lesz az F1-es nagydíjakkal?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország