BRÉKING

Michelin: Nem rossz, amit a Pirelli csinál, csak mi nem így csinálnánk...

2017-től a Forma-1 gumibeszállítója vagy marad a Pirelli, vagy egy hatalmas fordulattal jöhet a Michelin. A franciák úgy látják, hogy a királykategóriának jót tenne a vérfrissítés…

A spái gumibotrány, illetve a monzai guminyomásos mizéria után mondhatjuk, hogy a Michelin egy orrhosszal vezet a Pirelli előtt. Vagy inkább mégsem. A gumidráma ellenére is, Bernie Eclestone – akinek meg kell hoznia a döntést, hogy 2017-től ki lesz a Forma-1 gumibeszállítója – kiadott egy hivatalos közleményt, melyben 100%-ig a Pirelli pártját fogta.

A Michelin közben sosem titkolta, hogy ők teljesen más elvet vallanak a gumikról, mint az olasz-kínai gumióriás. Szerintük a Forma-1-nek nem a gumikopásról kellene szólnia, inkább engedni kellene a versenyzőket, hogy nyomhassák, és ezzel megmutassák a tehetségüket.

„Egy ideje már nagyon egyértelműek vagyunk.” – mondta a Michelin versenyigazgatója, Pascal Couasnon az UOL-nak – „Nem azt mondjuk, hogy a Pirelli rosszul csinálná, azt mondjuk, hogy a Michelin filozófiája más.”

„Két dolog. Először is, egy gumibeszállítónak pozitívnak kell lennie, de mi úgy hisszük, hogyha egy abroncs pár kör után elfogy, akkor az nem ad lehetőséget nekünk, hogy egy erős termékünk legyen.”

„A második dolog pedig, hogy a Forma-1-ben ma 13 colos abroncsok vannak, egy elég nagy oldalfallal, ami egyértelműen nem túl reprezentatív az utcai autók szempontjából – még a nagy sebességű autóknál sem.”

A spái gumidefektes incidenst követően többen felidézték, hogy a Michelinnek is komoly problémái voltak egykoron a biztonsággal. Gondolunk itt a 2005-ös Amerikai Nagydíjra, amikor a Michelin abroncsot használó istállók el sem indultak a futamon.

„Ez már rég volt, és az elmúlt 10 évben sokat tanultunk. Szerintem minden hétvégén bizonyítunk a motorsport nagyon nehéz formáiban, mint amilyen az LMP1 is a Porschéval és az Audival, de említhetjük az FIA GT-t a Ferrarival és a Corvette-tel – illetve minden nagyszerű márkát, akik megbíznak a Michelinben.”

„Ha választhatnak, akkor a Michelinre esik a döntés. Biztos vagyok benne, hogy az FIA, és a Forma-1 is elismeri, hogy egy nagyon erős márka vagyunk.”

Couasnon a Pirelli botrányait nem is akarta kommentálni. „Nem tudom, hogy az abroncsok hogy készültek, nem voltunk ott. Tudjuk, hogy Spa nehéz pálya, de ehhez semmit sem szeretnék hozzáfűzni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Túl sok versenyző lébecol az F1-ben: Maldonado csak egy közülük
Következő cikk Az Infiniti szakít a Red Bullal?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország