BRÉKING

Michelin: Intelligens szabályok között érdekelne a Forma-1

A francia gumigyártó sportfőnöke elmondta: úgy nem érdekli őket a Forma-1, ha csak mint megmentő gondolnak rájuk. Pascal Couasnon ismét hangsúlyozta, hogy csak bizonyos feltételek mellett lennének hajlandóak visszatérni a sportba.

Miközben egyes hírek szerint a Pirelli már aláírt a folytatásról Bernie Ecclestone-nal és pár csapattal, továbbra is játszanak a gondolattal, hogy jövőre másik gumigyártó fogja helyettesíteni az olasz céget. Ennek ellentmondhat az is, hogy a tesztbotrány meglehetősen simán zárult, és a gumigyártó megúszta egy figyelmeztetéssel. Lehetséges utódként a Michelint emlegetik, de a cég sportfőnöke kifejtette, csak megfelelő körülmények között térnének vissza.

Couasnon így felelt a Speedweek kérdésére, mely azt firtatta, vajon elutasítanák-e a visszatérés lehetőségét, ha hirtelen megüresedne a hely a Pirelli után.

„Nem. Mindannyian ugyanabban a világban élünk, és mindenki számára világos, mit jelent a Forma-1 figyelemfelkeltés terén”- mondta a sportfőnök. „Ezen a téren a Forma-1 messze mindent megelőz. És a technika szempontjából is rendkívül érdekes tud lenni. Készen állnánk arra, hogy összeüljünk, és tegyünk pár javaslatot – ami a gumik fajtáját illeti, ami a figyelemfelkeltést illeti, ami a megfelelő keverékeket illeti a látványosság és a kihívások szempontjából.”

„Például azt is javasolhatnánk, hogy változtassuk meg a gumik dimenzióját a Forma-1-ben”- hozott fel egy konkrét példát. „Manapság 13 collos kereket alkalmaznak a GP-sportban, melyet semmilyen más járművön sem láthatunk. Ez számunkra nem érdekes. 18 collal már teljesen más a dolog. Egy együléses csodálatosan gurulna 18 collos kerekeken. Talán egy nap majd ezt is látni fogjuk.”

Ugyanakkor a gyorsan kopó abroncsok sem férnek össze a Michelin filozófiájával. „Nehéz összekötni egy olyan gumit a zöld gondolatokkal, mely csak hét kört bír. Csak akkor lennénk érdekeltek, ha intelligens szabályok lennének a gumikra vonatkozóan.”

„Nem éri meg, hogy csak megmentőként térjünk vissza a Forma-1-be”- mondta a szakember. „Az igazi kérdés a következő: mit kínál a Forma-1 a Michelinnek azért, hogy technikailag vonzó legyen a visszatérés? Egy újabb út a tartósság terén? Más kerékdimenziók? Akkor azt mondhatjuk: miért is ne?”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: jövőre még jobban figyelni kell majd a fogyasztásra
Következő cikk Arcátlanság, vicc, és félelem: sokaknak nem tetszik a Mercedes büntetése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország