Michael Schumacher utolsó búcsúja: 4 éve köszönt el a Forma-1-től

2006 után 2012-ben is elköszönt a közönségétől a hétszeres világbajnok, azonban ezúttal véglegesen, örökre. Egy legenda utolsó búcsúja.

Mercedes say goodbye to Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 at a farewell to F1 team photograph

Fotót készítette: XPB Images

Még leírni is nehéz azt, amit Michael Schumacher elért a hosszú pályafutása során. A német rekorder először 1991 és 2006, majd 2010 és 2012 között versenyzett a Forma-1-ben.

Nyilvánvalóan a legnagyobb sikereit a Benetton és a Ferrari versenyzőjeként érte el. Összesen 7 világbajnoki cím (1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004), 91 győzelem, 155 dobogós helyezés, 1566 bajnoki pont, 68 rajtelsőség és 77 leggyorsabb kör fűződik a nevéhez.

Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 runs with a Thank You flag on the way to the grid

2010 és 2012 között a Mercedes versenyzőjeként szerepelt a legnagyobb kategóriában. Michael bizonyította, hogy ennyi év kihagyás után is képes jó teljesítményt nyújtani, ráadásul 40 év felett, egy teljesen megváltozott sportban. A csúcsra azonban már nem érhetett fel a honfitársaival, de így is volt pár jó eredménye.

2012-ben ezen a bizonyos napon köszönt el a közönségétől az évadzáró Brazil Nagydíjon, ami igencsak stílusosra sikeredett, hiszen egy zászlóval ment körbe a pályán, köszönetet mondván a rajongóinak, akik mindig kitartottak mellette.

Az időmérő edzésen a 14. helyen zárt, addig vasárnap a versenyen a 7. pozícióig zárkózott fel, így pontszerzéssel búcsúzott. A versenyt Button nyerte meg a McLarennel Alonso és Massa előtt. Miután a Ferrari spanyol versenyzője csak második lett, Vettel a 6. helyével harmadszorra is világbajnoki címet ünnepelhetett a Red Bullal.

Michael Schumacher, Mercedes GP
Michael Schumacher, Mercedes GP and Ross Brawn, Mercedes GP, Technical Director
Michael Schumacher, Mercedes GP and Ross Brawn, Mercedes GP, Technical Director
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 at a farewell to F1 team photograph
Mercedes say goodbye to Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 at a farewell to F1 team photograph
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1  at a farewell to F1 team photograph
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1  at a farewell to F1 team photograph
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 and Ross Brawn, Mercedes AMG F1 Team Principal at a farewell to F1 team photograph
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 at a team photograph
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 at a team photograph
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 at a team photograph
Fernando Alonso, Scuderia Ferrari, Michael Schumacher, Mercedes GP and Sebastian Vettel, Red Bull Racing
Kimi Raikkonen, Lotus F1 Team, Fernando Alonso, Scuderia Ferrari and Michael Schumacher, Mercedes GP
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 on the drivers parade
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 on the drivers parade
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 says goodbye to F1 in parc ferme
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 says goodbye to F1 in parc ferme
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 runs with a Thank You flag on the way to the grid
Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 on the grid
19

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 4 éve, hogy Vettel ismét drámai módon bajnok lett Alonso ellen
Következő cikk Hamilton Vs. Rosberg: most minden eldől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország