Toplista

Michael Schumacher és az utolsó bajnoki év a Ferrarival: 2004

A nagy és hihetetlen menetelés utolsó esztendeje volt ez Michael Schumacher és a Ferrari számára a Forma-1-ben.

Second place finish and seventh World Championship for Michael Schumacher

Second place finish and seventh World Championship for Michael Schumacher

Bridgestone Corporation

Sokan még mindig nem tudják, de Schumacher a hét világbajnoki címét nem a Ferrarival szerezte meg, mivel Maranellóba már kétszeres győztesként költözött be. A Benettonnal 1994-ben és 1995-ben ért fel a csúcsra, majd egy hosszabb szünet következett számára, hiszen 1996 és 1999 között nem ünnepelhetett.

Még több F1 hír:

Az első ferraris évében a Ferrari F310 volánja mögött a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot, míg 1997-ben a Jacques Villeneuve elleni csata hevében kizárták, addig 1998-ban második lett Mika Häkkinen mögött, míg 1999-ben a súlyos lábtörése miatt csak ötödik.

Michael és a Ferrari ezután beindult, miközben sorra jöttek a győzelmek és a bajnoki trófeák. Ez volt az a bizonyos arannyal átitatott korszak, amikor Schumacher már az aktív pályafutása során legendává vált. A nagy sorozatnak Fernando Alonso és a Renault vetett véget 2005-ben.

Az utolsó bajnoki év a 2004-es volt a 3 literes V10-es motorral felszerelt F2004-es konstrukcióval, ami Rory Byrne és Ross Brawn nevéhez fűződött. A gép rendkívül domináns volt, mellyel a 18 versenyből 15-öt megnyertek. A szezon során Schumacher csak Monacóban, Belgiumban, Olaszországban, Kínában és az évadzáró Brazil Nagydíjon nem tudott nyerni. Rubens Barrichello, a brazil csapattárs Monzában és Sanghajban ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

Érdekesség, hogy a Ferrari a 2005-ös szezonban két versenyhétvégén az F2004M verziót használta, de azzal Schumacher Ausztráliában kiesett, Barrichello második lett, míg Malajziában Michael hetedikként ért célba, addig Rubens nem fejezte be a nagydíjat.

Alább egy képgalériát tekinthettek meg Schumacher utolsó nagyon sikeres F1-es évéről, aminek már lassan 15 éve.

Ausztrál GP

Ausztrál GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Maláj GP

Maláj GP

Fotót készítette: Bridgestone Corporation

Bahreini GP

Bahreini GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

San Marino

San Marino

Fotót készítette: Brousseau Photo

Spanyol GP

Spanyol GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Monacói GP

Monacói GP

Fotót készítette: Sutton Images

Európa GP

Európa GP

Fotót készítette: Bridgestone Corporation

Kanada GP

Kanada GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Amerikai GP

Amerikai GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Francia GP

Francia GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Brit GP

Brit GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Német GP

Német GP

Fotót készítette: Brousseau Photo

Magyar GP

Magyar GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Belga GP

Belga GP

Fotót készítette: LAT Images

Olasz GP

Olasz GP

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Kína GP

Kína GP

Fotót készítette: Bridgestone Corporation

Japán GP

Japán GP

Fotót készítette: Sutton Images

Brazil GP

Brazil GP

Fotót készítette: Shell Motorsport

18

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: jó irányba tart a Forma-1, csak kicsit lassan halad
Következő cikk Azonnal megkérdőjelezhetik Leclerc tehetségét, ha nem teljesít a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország