Forma-1 Spanyol Nagydíj

Michael Schumacher családját zsaroló párost tartóztattak le Németországban

Szerdán a német rendőrség letartóztatott két embert, akik a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher családjából akartak eurómilliókat kizsarolni. Nem ez az első ilyen eset.

Michael Schumacher

Michael Schumacher

Fotót készítette: LAT Images

A Michael Schumacher síbalesete okozta trauma mintha nem lenne elég, a német versenyzőlegenda családjának még a helyzetükből hasznot húzni próbáló zsarolókkal is meg kell birkóznia. Szerdán két férfit tartóztattak le Wuppertalban, akik rajtuk próbáltak nyerészkedni.

A Bild beszámolója szerint a zsarolók több millió eurót követeltek Schumacheréktől, hogy mivel zsarolták őket, azt nem hozták nyilvánosságra. A lapnak az ügyészség szóvivője azt mondta, egy híresség elleni zsarolási ügyön dolgoznak, és kiadták a letartóztatási parancsot, „többet egyelőre nem mondhatnak.”

Nem ez az első alkalom, hogy a Schumacher-családnak ilyen üggyel kell szembenéznie, 2016-ban Corinna Schumachernek, Michael feleségének küldött egy emailt, amiben még a gyerekeiket is megfenyegette.

Azt a zsarolót elkapták végül, mégpedig egy igen amatőr hiba miatt. Ahogy az ügyben eljáró bíró megfogalmazta: „A saját számlaszámodat megadni névtelen zsarolóként enyhén szólva sem okos dolog.” Ő végül egy év, kilenc hónap börtönbüntetést kapott.

Közben forrósodik a helyzet Adrian Newey ügyében, itt foglaltuk össze a legfontosabb tudnivalókat.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hogy áll Newey jövőjének ügye az Aston Martinnál tett látogatása után?
Következő cikk Drasztikus lépéssel oldaná meg problémáit a Sauber pilótája

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország