Miben változott az MCL35M az elődjéhez képest?

A McLaren bemutatta a 2021-es autóját, amely hosszú évek után újra Mercedes erőforrással van felszerelve. A festés alapja a papaya és a kék szín maradt, azonban sok más kisebb-nagyobb változás is fellelhető a konstrukción. De mik is ezek pontosabban?

McLaren MCL35M (2021) vs. McLaren MCL35 (2020)

Fotót készítette: McLaren F1 Team

A McLaren legújabb versenykonstrukciója hivatalosan is bemutatásra került a 2021-es évben. Az autón természetesen fellelhető jó néhány újdonság, azonban az alapja hű maradt a korábbi évek fejlesztéseihez, mivel a csapatok fél szemmel már a 2022-es nagy szabályváltoztatásokra koncentrálnak.

Ha vetünk egy pillantást az autóra, egyértelműen látszik, hogy az MCL35M szemből jóval keskenyebb, mint az elődje volt. Ez a szűkebb „fazon” mind az orrnál, mind a pilótafülke mellett jól látható. A McLaren azért is tudott keskenyebb futóművet gyártani, mivel a Mercedes motorja kevesebb helyet foglal el, mint a Renault erőforrása.

A keskenységre való törekvés azonban nemcsak az autó elején tapasztalható, de a motorház felé vezető úton is szembeötlő, hiszen a legszélesebb pontot is sikerült szűkebbre gyártani ezen a konstrukción.

Még több F1 hír:

A legnagyobb változás mégis a padlólemezzel kapcsolatos. A képek alapján tisztán lehet látni, hogy egy jókora darabot kivágtak belőle, ami az FIA útmutatása szerint történt, mely az autók lassítását célozza meg. Ez a változtatás tehát nem a McLaren sajátja, a többi csapatnál is hasonló megoldásokkal fogunk találkozni.

Az autó jóval letisztultabb megjelenést mutat az FIA által bevezetett szabályozás miatt, és ez a „kopaszság” még inkább észrevehető az autó hátsó részén. A komplex diffúzort szinte teljesen „lecsiszolták”, amitől az egész megjelenés egyszerű, fejjel lefelé tartó téglalap alakú formát öltött.

 

Aerodinamikai szempontból az új McLaren még összetettebbé vált, a szárnyvéglapok apró fejlesztésen estek át, az orr kialakítása szintén kifinomultabb lett, amitől az egész konstrukció megjelenése elegánsabbá vált.

Ezeken a jelentősnek mondható módosításokon kívül az autó többnyire változatlan maradt. A csapatok idén korlátozott szabadsággal rendelkeznek, 2022 ebből a szempontból jóval több meglepetést tartogat.

Kiegyenlítik az F1-es motorok teljesítményét 2022-től, a fagyasztások ellenére is…


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: „Az F1 nagyon igazságtalan tud lenni”
Következő cikk Norrisnak ablak nélküli szobában kellett letöltenie a karantént

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország