Mi történik egy F1-es gyárban a nyári leállás alatt? (videó)

A Williams most ezt mutatta meg a nagyközönségnek egy drón segítségével. Nemsokára szerencsére azért vége lesz a szurkolók számára már biztosan hosszúra nyúlt pihenőnek, de ha valaki szeretné tudni, hogy mi zajlik egy F1-es csapatnál nyáron, akkor ez a videó tökéletes ízelítőt ad ebből.

Nicholas Latifi, Williams FW43B

Fotót készítette: LAT Images

Ahogyan azt már megszokhattuk, a Magyar Nagydíjat követően idén is elkezdődött a Forma–1 szokásos nyári pihenője. Ilyenkor a szabályok szerint van két hét, amikor az autó tervezésével és építésével kapcsolatos munkálatok egyáltalán nem folyhatnak a gyárakban.

Miközben jól tudjuk, hogy a száguldó cirkusz sosem alszik igazán, ez a 14 nap talán az egész évben a legcsendesebb az istállók életében, hiszen sokak, köztük természetesen a pilóták is, szabadságra mennek, hogy feltöltődhessenek a szezon második felére.

Még több F1 hír:

A videóból azért jól látszik, hogy mennyire üres ilyenkor a helyszín, de közben persze nem szabad mindent elhinnünk, amit látunk, mert a grove-i istálló bizonyos helyeken igyekezett picikét viccesre venni a figurát.

A gyár mellett, ahol természetesen most nem üzemelnek a gépek, bepillanthatunk a Williams Élményközpontba és múzeumba is, ahol éppen átalakítások zajlanak. A csapaté az egyik legnagyobb magántulajdonban lévő F1-es autógyűjtemény, ezt pedig jól szemlélteti a számos korábbi és modern Williams.

Így zajlik tehát az élet ilyenkor, de a jövő hétvégén már ismét felbőgnek a motorok, és újra a legmagasabb fokozatba kapcsol az F1, hiszen jön a Belga Nagydíj, amely máris egy triplahétvége első állomása lesz, szóval a továbbiakban egy jó ideig nem kell majd nélkülöznünk a szériát.

 

A Williams egykori kulcsembere kifejtette, miért döntöttek Mansell mellett 1985-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Az emberek alábecsülik az érdemeit” – egykori versenymérnöke Villeneuve-ről
Következő cikk Alonso már nem találja annyira vonzónak a WEC-et

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország