Mi lesz a kiscsapatokkal a Forma-1-ben? Hogy maradhatnak továbbra is függetlenek?

megosztás
hozzászólás
Mi lesz a kiscsapatokkal a Forma-1-ben? Hogy maradhatnak továbbra is függetlenek?
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. jún. 2. 16:39

A Forma-1 kisebb csapatait komoly nyomás alá helyezték a sport irányítói az ügyfélautók ötletével.

Négy csapat – a Manor F1 Team, a Force India, a Sauber és a Lotus – már a csőd szélén álltak, vagy állnak idén, legalábbis a német Auto Motor und Sport szerint.

Emiatt ez a négy csapat olcsóbb erőforrásokat szeretne, és egyenlőbb hivatalos elosztást a sport milliárdos jogdíjait illetően. Bernie Ecclestone és a topcsapatok szerint viszont a megoldást az ügyfélautók jelenthetik.

A legutóbbi információk szerint a Ferrari és a Mercedes négy autót készítenének, melyből kettőt eladnának egyik partnerüknek, aki ezáltal elveszítené a teljes konstruktőri státuszát.

„Elvesztjük a függetlenségünket.” – mondta a Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley – „Megmondanák nekünk, hogy melyik versenyzőket ültessük be, hogy kire szavazzunk, és mi ezt nem akarjuk.”

A témában Pat Symonds is megszólalt, a veterán Forma-1-es mérnök, aki már látott belülről bajnokcsapatot, de járt a mezőny legvégén is, mielőtt jelenlegi munkahelyére, a Williamshez érkezett.

„Még sosem aggódtam annyira a Forma-1-ért mint most. Az ügyfélautókkal megáshatjuk a sport sírját.” – tette hozzá Symonds.

Fernley elmagyarázta: „Ha egyszer ügyfél leszel, mindig az maradsz. El kell bocsájtanunk a tervezőinket, el kell adnunk a gépeinket, és fel kell adnunk a szakértelmünket. Innen nincs visszaút. Ügyfélként a gyártók bábjai lennénk csak.”

A Sauber tapasztalatból tudja, hogy ez pontosan mit is jelent, hiszen a BMW-vel már átélték egyszer, amikor a német autógyártó saját technológiát fejlesztett nekik Münchenben – beleértve a váltót is. Most, hogy a BMW-vel már hosszú ideje megszakadt a kapcsolat, a svájci csapatnak a komplett váltót a Ferraritól kell megvennie az erőforrással egyetemben.

„Többé nincs meg a szakértelmünk hozzá. Minden területen ugyanez lenne a helyzet, ha az ügyfélautók megérkeznek a sportba.” – erősítette meg a Sauber menedzsere, Beat Zehnder.

Symonds az ötlet hátterét is látja, és tudja, hogy a topcsapatok miért tartanak ki az ügyfélautók mellett, a költségcsökkentés helyett.

„Ha holnaptól minden csapatnak 120 millió fontból kellene versenyeznie, akkor a Williams lenne a világbajnok. Mivel már most is elég hatékonyan üzemeltetjük az istállót ennyi pénzből.”

Érdekes, hogy a Mercedes a Monacói Nagydíj alatt megerősítette, hogy állítólag már három érdeklődő is felkereste őket az ügyfélautók miatt...

//

A Forma-1-ben szigorúan őrzik a titkot, hogy miből és pontosan mennyit is akasztanak le a tulajdonosok... most ezt a rejtélyt is felfedjük! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, June 2, 2015

Következő Forma-1 cikk
Az Orosz Nagydíj szervezői tagadják, hogy veszélyben lenne a verseny

Előző cikk

Az Orosz Nagydíj szervezői tagadják, hogy veszélyben lenne a verseny

Következő cikk

ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Mitől lenne jobb a Forma-1? 30 futam egy évben? Jön egy új csapat

ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Mitől lenne jobb a Forma-1? 30 futam egy évben? Jön egy új csapat

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING