Mi következhet a Mercedes mai bejelentéséből?

A Mercedes mai bejelentése, hogy James Allison távozik a technikai igazgatói székből, nem érkezett teljesen váratlanul, azonban a bejelentés ideje mindenképpen szokatlan. Mi várható a jövőben James Allisontól?

Mi következhet a Mercedes mai bejelentéséből?

A Mercedes gyakran hangoztatja, hogy a csapatuk igazi erejét nem a náluk dolgozó mérnökök, hanem az egyedi struktúra, és a Wolff által hangoztatott no blame culture adja, ami röviden annyit jelent, hogy senkit nem hibáztatnak az általa elkövetett hibájáért, hanem magának a hibának az előfordulását próbálják meg a jövőnek megakadályozni.

A Wolff által teremtett légkörben, a Mercedes pénzügyi támogatása mellett nem csoda, hogy tündököltek az olyan tervezőzsenik, mint Aldo Costa, Paddy Lowe, vagy Andy Cowell, akit a Mercedes egyik legfontosabb sikerkovácsának tartanak, és aki tavaly hagyta el a brackley-i alakulatot.

Még több F1 hír:

Az elmúlt év pedig Toto Wolff huzavonájáról szólt, hiszen az osztrák üzletember maga sem tudta, hogy milyen pozícióban akar maradni a csapatnál. Wolff végül úgy döntött, hogy még legalább három évig marad a csapatfőnöki székben, a csapat egyik résztulajdonosaként pedig ahogy ő fogalmazott, „egy életre” elkötelezte magát a Mercedes mellett.

Wolff azonban kijelentette, hogy „aktívan” keresi majd az utódját, akit kinevezhet majd a Mercedes következő csapatfőnökének, amennyiben egy nyugodtabb, vezetői pozíciót szeretne majd betölteni a jövőben.

A paddockban általánosan elterjedt pletyka volt eddig, hogy Allison lehet Wolff kiszemeltje a pozícióra, azonban a Mercedes mai bejelentése után van egy olyan érzése az embernek, mintha kicsit borultak volna Wolff elképzelései is. Allison már 1991 óta van a Forma-1-ben, háromszor dolgozott Enstone-ban a Benetton/Renault/Lotusnál, valamint kétszer a Ferrarinál, ahonnan 2016-ban csak a felesége halála miatt távozott a technikai igazgatói székből. 30 év után könnyen elképzelhető, hogy a hihetetlen munkabírású Allison is elfáradt.

Még több F1 hír:

Az új pozíciójából Allison felel majd a Mercedes „hosszú távú stratégiai kihívásaiért”, továbbá „ebből a pozícióból támogathatja Wolffot a közeljövőt érintő stratégiai döntések meghozatalakor.” Ezt akár könnyen értelmezhetnénk úgy is, hogy Wolff itt mutatja majd meg Allisonnak az F1-hez kapcsolódó politikai színtér mivoltát, azonban Wolff a bejelentés kapcsán úgy nyilatkozott, hogy „örülünk, hogy létre tudtuk hozni ezt az új pozíciót, aminek köszönhetően (Allison) továbbra is a motorsport családunk részese maradhat.”

Ez nem úgy hangzik, mintha Allison 10 körmével ragaszkodott volna a maradáshoz, sokkal inkább arról lehet szó, hogy a Mercedes nem akarja, hogy az egyik rivális csapat lecsapjon a tapasztalt szakemberre. A Mercedesnek pedig nagyon is szüksége lehet Allison tapasztalatára a közeljövőben: a sport egyik legnagyobb csapatának az eddigi költségvetésének harmadából kell majd operálnia, ez pedig pont az eddig Allison vezette tervezői gárdánál vezethet alapos átalakításokhoz.

A bejelentés időpontjából azonban arra is következtethetünk, hogy a Mercedes, és elsősorban Allison már minden fontosabb döntést meghozott a 2022-es projekttel kapcsolatban, az elkövetkező 1 év már csak a finomhangolásról fog szólni, így pedig sokkal nyugodtabb szívvel ad át utódjának, Mike Elliotnak az egész projektet. A Mercedesnek nem kell attól tartania, hogy bármikor a közeljövőben egy hasonló folyamatos felzárkózást jelentő spirálba esik, mint a Red Bull, így az átalakításra talán nem is választhattak volna jobb időpontot.

Új sorozatban kaphat helyet Abiteboul, már tárgyal is a Peugeot-val – sajtóhír

megosztás
hozzászólás
Új sorozatban kaphat helyet Abiteboul, már tárgyal is a Peugeot-val – sajtóhír

Előző cikk

Új sorozatban kaphat helyet Abiteboul, már tárgyal is a Peugeot-val – sajtóhír

Következő cikk

Rosberg: „Verstappen a favorit Imolában”

Rosberg: „Verstappen a favorit Imolában”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Mercedes
Szerző Köles István Ákos