Mi jelenti Alonso sikereinek kulcsát? – az egyik első mérnöke elmagyarázta

Már több mint 20 év telt el azóta, hogy Fernando Alonso életében először ült be egy Forma–1-es autóba, de persze előtte ő is kijárta a kisebb kategóriákat. Most egy sokak számára ismerős figura mondja el, mi teszi a spanyolt különlegessé.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team

2023-ban Alonso saját elmondása szerint a valaha volt egyik legjobb F1-es idényét teljesítette, amely talán csak a 2012-essel vetekedhet. Ez ellen pedig viszonylag nehéz is lenne érvelni, ha azt nézzük, milyen autóval tudott nyolc dobogós helyezést és számos további erős eredményt elérni.

Erre viszont idén mindenképpen rátenne még néhány lapáttal, miközben belép majd a 43 évesek klubjába. A kor azonban nála látszólag egyáltalán nem számít, hiszen továbbra is remek formában van, és folyamatosan azért dolgozik, hogy ez így is maradjon.

A siker kulcsát pedig a főként Felipe Massa oldalán híressé váló mérnök, Rob Smedley három alapvető pillérben látja, melyből Alonso csak az egyiken dolgozott, kettő viszont veleszületett belső adottság. Smedley egyébként még a Formula 3000-ben volt Alonso mérnöke, így már nagyon fiatalon láthatta őt munka közben.

„Abban az időszakban, amikor vele dolgoztam a Ferrarinál, mindig rendkívül koncentrált volt. Nagyon komolyan veszi a munkát és keményen is dolgozik. Mint az összes nagy versenyző esetében, nekik megvan a természetes tehetségük, de ehhez komoly erőfeszítés is párosul. A kettő együtt pedig elképesztő dolgokra képes” – idézte Smedleyt a GP Racing magazin.

„Ő rendkívül kitartó, mindent belead, minden helyzetből a legjobbat akarja kihozni, és egyetlen pillanatra sem áll le a munkával, a gondolkodással. A versenyzés számára nem egy hétvégi munka, hanem egy hivatás. Ő pedig teljes mértékben és a végsőkig elkötelezett iránta.”

Alonso kapcsán egy másik, gyakran emlegetett pont, hogy a kétszeres bajnok mennyire jól átlátja a futamokat, és képes odafigyelni szinte mindenre, ami előtte és mögötte történik. „Az intelligencia szerintem sok formában megmutatkozhat. Nála ez a pályán úgy valósul meg, hogy miközben 300-zal vezet, képes elemezni és feldolgozni mindent, ami körülötte történik” – folytatta Smedley.

„Ez pedig hasznos. Hatalmas előnyt jelent az ellenfeleivel szemben, mivel nem elég, hogy képes olyan gyorsan menni, mint ők, de közben fejben a többség előtt is jár.” Egy másik dolog pedig, ami mindig lenyűgözte Smedleyt Alonso kapcsán az, hogy a spanyol milyen jól kezeli a jó és a rossz dolgokat.

„Az érzelmi intelligencia, az, hogy mentálisan sziklaszilárd, és hogy szinte soha nem tudja őt megrengetni egyetlen csapattársa sem. Ha a csapattársad egy picivel gyorsabb, te nem esel szét. Fernandónak szinte sosincs rossz napja. Nagyon kiegyensúlyozott. Mindez pedig azért van így, mert ha összerakjuk ezt a három pillért, akkor egy kivételes versenyzőt kapunk” – utalt a tehetség, a kemény munka és az intelligencia együttesére a szakember.

Egy korábbi versenyző szintén Alonso adottságait és 2023-ban nyújtott teljesítményét méltatta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montezemolo Mick Schumacherről: „Csalódott voltam, tökéletes lett volna...”
Következő cikk Ilyen lehet a Stake F1 Team Kick Sauber festése 2024-ben (képek)

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország