Mi is történt pontosan Bottas rajtjánál a Magyar Nagydíjon?

Toto Wolff, a Mercedes főnöke elmagyarázta, hogy pontosan mi is történt Valtteri Bottas startjánál a Magyar Nagydíjon, amit végül a harmadik helyen fejezett be.

The drivers wait for the lights at the start

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Mercedes finn pilótája újabb vereséget szenvedett Lewis Hamilton ellen, aki már 8. alkalommal tudott nyerni a Magyar Nagydíjon, amivel abszolút rekordernek mondhatja magát. Hihetetlen eredmények állnak a neve mellett.

Valtteri Bottasnak lehetett volna esélye a győzelemre a Hungaroringen, de már a rajtnál gondjai akadtak, és szinte azonnal elszálltak az esélyei. Kisebb csoda, hogy nem kapott büntetést, mert az autója bemozdult.

A Mercedes versenyezője több helyet is bukott ezzel, és végül csak a harmadik helyre tudott felzárkózni. A brit csapattársa lépéselőnybe került, és most a hazai pályája következik. Toto Wolff, a Mercedes főnöke elmondta, mi is történt a rajtnál.

„Úgy nézett ki, mintha megmozdult volna, újra meghúzta a váltót, és nyilvánvalóan a lámpák már zöldre is váltottak. Néhány autó elment mellette, így a harmadik helyre való felzárkózása nagyszerűnek mondható.”

„A rajt ugrásának szempontjából azt hiszem, nem lépte át az érzékelési zónát.” - mondta Wolff, aki arról a bizonyos fényről is beszélt, ami felgyulladt a műszerfalon. „Többet én sem láttam, mint mások. Nem láttam. Ezek az ugrások határozottan hátránnyal járnak, mert nem jó dolog bemozdulni, mivel alapvetően újra el kell indulnod, és ennek vannak következményei.”

„Ebben az esetben ez egy 8., vagy egy 7. hely volt az első kör végén.”

Hamilton kritikája a Magyar Nagydíjat követően

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton egy másik F1-est kritizált, amiért szerinte „nem fontos kiállni a rasszizmus ellen”
Következő cikk „Attól még, hogy panaszkodnak, vizes volt a rajtkocka”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország