Mi a legjobb a négy címben? Az, amikor Vettel gumit füstölhet!

Sebastian Vettel szokás szerint a vicces oldaláról közelítette meg a dolgokat, és elmondta, nagyon élvezte a gumiégetést. Helmut Marko nem érti, a stewardok miért rendelték be a versenyzőjét.

Vettel és a Red Bull figyelmeztetéssel és 25 ezer eurós büntetéssel úszta meg a mai mutatványt, ami egyben a negyedik cím ünneplése volt. A Red Bull tanácsadóját arról kérdezték az interjú alatt, hogy vajon merre tartózkodik Vettel.

„Nem tudom, hol van. Azt hallottam, be kellett mennie a stewardokhoz a körzőzése miatt”- mondta Marko, utalva a célegyenesben bemutatott gumiégetésre. „Hihetetlen. A NASCAR-ban minden versenyen csinálnak ilyet, és egyre többet. Láttam, amint ünnepelt a tömeg. Remek hangulat volt, most meg erre el kell mennie a stewardokhoz. Különös”- jegyezte meg a Skynak.

„Valamit tenned kell a rajongókért. Mindenki panaszkodik, hogy nincs elég akció, ez pedig csak az érzelmekről szólt. Kijöttek belőle az érzések, a közönség pedig láthatta mindezt. Hihetetlenül élvezték.”

És vajon a négy címből mi az, ami a legnagyobb örömmel és megelégedéssel tölti el Vettelt? „Nos, azt mondanám, hogy az, amikor köröket írok a célegyenesben, mindezt a verseny után. Ez nagy jutalmat jelent. Biztos vagyok benne, hogy a mérnököm szívesen kinyírna ezért. Imádtam. Végezni kellett volna a szokásos procedúrát, de azt mondtam, hogy nem ma. Ki akarok menni, és írni pár kört. Remek volt ilyen sok ember előtt”- mondta a német.

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING