Mi a közös Mazepinben és Cristiano Ronaldóban?

Egyelőre csak annyi, hogy egy helyen edzettek. Nyikita Mazepin ugyanis már javában készül második Forma–1-es idényére, mindezt pedig Dubajban teszi többek között, ahol összetalálkozott a Manchester United portugál sztárjátékosával is.

Mi a közös Mazepinben és Cristiano Ronaldóban?

Ha a pályán kívüli dolgokról van szó, akkor Mazepinnek nem kell a szomszédba mennie egy kis figyelemért, hiszen F1-es bemutatkozása előtt már bőven annyi balhéja volt, mint másoknak egész életükben.

Most viszont nem egy újabb botránnyal jelentkezett, hanem egy képpel, amelyen együtt pózol Ronaldóval a dubaji NAS Sportközpontban, és a háttérben talán még az F1-es pilóta édesapja, Dmitrij is kiszúrható.

Még több F1 hír:

Az orosz pilóta először az Instagramján osztotta meg a hírt. „Az év legjobb konditermi edzése” – írta. Hogy mekkora löketet adott neki az, hogy az egyik legjobb focistával edzhetett együtt, azt nem tudjuk, de idén mindenképpen szüksége lesz a fejlődésre.

 

2021-ben ugyanis Mick Schumacher legtöbbször rendesen elverte őt mind az időmérőkön, mind pedig a futamokon, miközben mindketten csak a mezőny végén tudtak csatázni a Haas gyenge autója miatt. 2022 ugyanakkor áttörést hozhat számukra, amennyiben az amerikai istálló egy jobb masinát tud a két versenyző rendelkezésére bocsátani.

Schumacher imádja az F1 innovatív oldalát

megosztás
hozzászólás
44 kört teljesített a Ferrari a fioranói teszt első napján
Előző cikk

44 kört teljesített a Ferrari a fioranói teszt első napján

Következő cikk

De Vries nem követi Verstappen példáját

De Vries nem követi Verstappen példáját