BRÉKING

Osztálytermek építésében segít a Forma-1 Mexikónak

A Mexikói Nagydíj promóterei és a Forma-1 tulajdonosai összefogtak annak érdekében, hogy 600 ideiglenes osztálytermet építhessenek az országot sújtó földrengésben érintett gyerekeknek.

Esteban Ocon, Sahara Force India VJM10

Fotót készítette: Sutton Images

A Mexikói Nagydíj promótere, Alejando Soberón elmondta, hogy a minimum félmillió dolláros adománnyal kilencezer gyerek tudja folytatni iskolai tanulmányait, az összeg pedig fele-fele arányban oszlik majd meg köztük, illetve a Forma-1 tulajdonosai között. Ez már a második adomány, amit a földrengés károsultjai közvetve vagy közvetlenül a Forma-1-től kapnak, nemrég a pálya, közösen a U2 zenekarral 18 ezer ember feje fölé varázsolt fedélt.

"Szeretnénk megmutatni, hogy Mexikó nem esett el és egységesebb, mint valaha. Ennek ellenére rengeteg dolgunk lesz a következő hónapokban, sőt, években." - mondta el Soberón.

Chase Carey, a Forma-1 első embere így nyilatkozott az adománnyal kapcsolatban: "Az oktatás az egyik legalapvetőbb emberi jog, és nagyon örülünk annak, hogy ezzel 9000 gyerek kaphatja vissza ezt a jogát gyakorlatilag azonnal."

A Mexikói Nagydíj teltházas rendezvény lesz idén is, a szervezők pedig szolidaritásuk jeléül arra kérnek minden a helyszínen lévő szurkolót, hogy a verseny 19. körében emeljék fel öklüket a magasba, ezzel kifejezve az összetartozást. A 19 a súlyosabb, második, országot sújtó földrengésre utal, amely szeptember 19-én történt, bő egy hónappal ezelőtt. A szimbolika annak szól, hogy a mentőcsapatok ezzel kértek csendet a mentés éppen aktuális területén, ugyanis a csendben nagyobb esély volt arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon előbb távozhat a Force Indiától, mint ahogy lejárna a szerződése?
Következő cikk Vettel nyerte a mexikói időmérőt Verstappen és Hamilton előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország