BRÉKING

Merhi: Bianchi akkora durranás volt, mint Hamilton

Roberto Merhi rendkívül elismerően nyilatkozott a nemrég elhuny társáról, Jules Bianchiról.

Az ember csak most kezdi el felfogni, hogy milyen tehetséget és embert veszített el Bianchi személyében. A francia pilóta rendkívül elismerő szavakat kapott, aki sajnos már nem lehet közöttünk a tavaly történt súlyos balesete miatt.

A mindössze 25 éves korában elhunyt versenyzőről a legtöbben nagy elismeréssel beszélnek, miközben Franciaországban egyértelműen kevesebb lesz nélküle a motorsport.

Most olyasvalaki nyilatkozott róla, aki jól ismerte, és nem mellesleg szintén a Forma-1-ben versenyez.

„Jules nagyon jó versenyző volt, egy szuper-tehetség. Amikor kellett, akkor agresszív volt.” – fogalmazott Merhi, a Manor F1 Team spanyol versenyzője a MARCA lap kérdésére.

„Számomra ő a legkomplettebb versenyző a generációnknak. Emlékszem, amikor 2002-ben a spanyolországi Vendrellben gokartoztunk. Mindenfajta pályaismeret nélkül érkezett meg a helyszínre, ami ebben a korban elengedhetetlen, majd nagyon komolyan odatette a gépet. Bármikor, amikor találkoztunk a nemzetközi versenyeken, ott volt a legjobbak között és nyerni tudott.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ezek az F1-es felvételek egyszerűen aranyat érnek! Egészen elképesztő autótörős végjáték 1975-ben ezen a napon! Hunt, Lauda, Fittipaldi és a többiek... fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. július 19.

„2009-ben például az F3 Euro Seriesben tudott nyerni. Egy nagyon jó autója volt, de olyanokat győzött le, mint Bottas és Ricciardo. Ő volt a legjobb, aki ellen versenyeztem. Gyerekkora óta szuper-tehetség volt.”

„Számomra ő volt az új Hamilton, aki hasonló utat járt be. A GP2-ben némileg lelassult, mert ott volt Maldonado, aki már öt éve versenyzett, és ez látszott is. A Forma-1-ben pedig elengedhetetlen az, hogy egy versenyképes autód legyen.”

„Nagyon összetörtem a halála miatt, mert igen közel álltunk egymáshoz. Annyira tehetséges volt ez a srác, és az ő tragédiája megmutatta, hogy ez bármelyikünkkel előfordulhat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel Wiesbadenben autózott egy Ferrari California T-vel: imádja a V8 hangját!
Következő cikk Coulthard: A veszély mindig is a Forma-1 része lesz, hiszen ettől olyan vonzó sport...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország