BRÉKING

Mercedes:jövőre ne lazítsunk az üzemanyag-átfolyáson, hanem szigorítsunk

Paddy Lowe szerint röhejes minden vita, ami az üzemanyag-átfolyást érinti, de ugyanez igaz a rövidebb versenyek koncepciójára is. A Mercedes AMG technikai vezetője örülne, ha véget érnének ezek a viták, és haladnának tovább az F1 útján.

Bahreinben olyan javaslatok merültek fel, mint például az, hogy rövidebbre vegyék a futamokat, vagy módosítsanak az üzemanyag-átfolyási szabályon, és lazábban lehessen bánni a naftával. Ahhoz, hogy bármi történjen, minden csapat beleegyezésére szükség lenne, így valószínűleg 2015-re valósulhat meg belőlük valami, amennyiben még akkor is fennáll a szándék.

"Nem gondolom, hogy bármi értelme lenne"- mondta Lowe a lehetőségről. "Az F1 arról szól, hogy a technológia hozza az eredményeket, a célok pedig meglehetősen nehezen teljesíthetőek, megerőltetőek. Megítélésem szerint a 100 kg a versenyre és a 100 kg/óra tökéletes ítélkezés eredményei. Azért, mert ha a győztes csapat ezeken a határokon versenyez, és nem kell elvégezni szokatlan mértékű spórolást, akkor ezt tökéletesen ítélték meg."

"Ha ez vonatkozik a többi csapatra is, akkor ennek megfelelően kell versenyezniük. Az F1 természetéhez hozzátartozik, hogy a határokig feszegeti a technológiát és még azon is túl. És most ez van. Szóval abszurd lenne visszavenni belőle jövőre"- állapította meg. "Ha bármi, akkor az lenne az F1 lényege, hogy még jobban megfeszüljünk - és jövőre talán 95 kilogrammnak kellene lennie a futamra. Ez volt az eredeti koncepció"- idézte az Autosport.

Ecclestone azt tanácsolta, 10 kilogrammal többet lehessen betenni az autókba, de a rövidebb futamok is felmerültek.

"Az utóbbi napokban beszéltek bizonyos dolgokról, de ezek irreálisak, és nem tudom megérteni őket. Az első javaslat szerint 110 kilogramm üzemanyag kéne. De bárkinek is az eszébe jutott, hogy nem tudsz betenni 110 kilót ezekbe az autókba? Szóval azt mondják, vegyük rövidebbre a versenyeket. El tudja képzelni, amint eladjuk ezt a koncepciót a nyilvánosságnak? Olyan lenne, mintha úgy döntenénk, az atléták nem elég fittek manapság, szóval a maraton 25 mérföld lesz 26 helyett. Ezt az üzenetet nem lehet elfogadtatni. Remélem, mindezt magunk mögött hagyhatjuk, és véget ér minden röhejes szóbeszéd az üzemanyag-spórolásról és minden másról."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Andretti: Nem lennék meglepve, ha Alonso elhagyná a Ferrarit
Következő cikk Szujó Zoltán: Ha van verseny, senkit sem fognak érdekelni a hangok a Forma-1-ben! Dupla pontok? Na ne!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország