BRÉKING

Mercedes: Schumacher évről-évre jobban ment nálunk

A Mercedes AMG nem hibáztatja Michael Schumachert az elmaradt sikerek miatt: Norbert Haug mindkét versenyzőjüktől elnézést kért, amiért nem tudtak megfelelő technikát tenni a pilóták alá.  A szakember egyelőre nem tudja megmondani, hogy a hétszeres bajnok a Mercedes szolgálatában marad-e az aktív évek után is.   

Fotó: Mercedes AMG
A Mercedes-Benz Motorsport alelnöke elmondta: ma sem habozna, ha arról lenne szó, hogy le szerződtessék-e Schumachert.
 
„Abszolút. Az egyes fénypontokat és a kínai győzelmet leszámítva nem értük el azokat a célokat, melyeket erre az időszakra vállaltunk. De ez nem Michael hibája”- mondta Haug a SID ügynökségnek.
 
„Amikor az autója lehetővé tette, Michael a topon volt: Kínában képes lett volna a győzelemre, Monacóban a leggyorsabb volt az időmérőn, Valenciában a dobogón volt. Csak megköszönni tudom Michaelnek a munkáját és a kompromisszummentes szolgálatát, amit nekünk és a csapatunknak tett. Nekem pedig elnézést kell kérnem azért, hogy a csapatunk nem olyan technikai feltételeket teremtett az első három évben, hogy azzal Michael és Nico rendszeresen a dobogóért tudott volna menni.”
 
És mennyiben felelős Schumacher az eredményeiért? A hétszeres bajnok mindhárom évben Rosberg mögött végzett az összetettben.
 
„Michael minden évben gyorsabb lett, és a vezetés szempontjából biztos, hogy ebben az évben volt a legerősebb. Három évvel ezelőtt sokan azt kérdezték: képes még erre? Most azt kérdezik: mitől képes még most is?”
 
„Nagyon tisztelem Michael versenyzői teljesítményét, az emberi teljesítményét pedig óriási mértékben. A legfontosabb: egymás szemébe tudunk nézni. Mindkét oldal nagyon nagy tisztelettel állt a másikhoz, és mindkettő tudta, hogy mit kapott a másiktól, és ez nem fog változni.”
 
A szakember szerint korai lenne arról beszélni, hogy a 43 éves versenyző továbbra is a Mercedes kötelékében fog dolgozni:
 
„Lesznek majd beszélgetések erről a szezon után. De nem gondolom, hogy Michael szeretne egy szerepet a Forma-1-ben. Szereti a márkánkat, és szerencsésnek tarthatjuk magunkat, ha Michael a továbbiakban is nemzetközi szinten akarja képviselni a Mercedest. Kevés sportoló van, aki világszinten annyira ismert, elismert és kedvelt, mint ő. A profi pályafutásának gyökerei éppúgy a Mercedesnél vannak, mint az aktív karrierének a vége. Ennél autentikusabb nem is lehet egy kapcsolat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: Vettelnél még hiányzik némi karizma
Következő cikk Force India: 50 millió font tőkeinjekció, és búcsú Brazíliában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország