Mercedes: Schumacher és Rosberg „becsípte” magát a Q3-ba

A Mercedes AMG Petronas német párosa nem lehet teljesen elégedett a mai időmérő edzésével, de legalább mindketten ott tudtak lenni a Q3-ban Szingapúrban.Michael Schumacher és Nico Rosberg is egy eseménydús versenyre számít vasárnap.

Fotó: Mercedes AMG
Michael Schumacher:
„Meglehetősen elégedett vagyok a mai eredményemmel, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy eddig milyen volt a hétvégénk. Természetesen nem vagyunk teljesen elégedettek ezzel, de a legfontosabb az, hogy mindkét autónkkal ott tudtunk lenni a Q3-ban, mivel tudjuk, hogy itt Szingapúrban nagyon nehéz az előzés, és nem jó a sűrűjéből rajtolni.”

„Noha talán nagy nehezen nyerhettünk volna egy-két pozíciót a Q3-ban, inkább a taktika mellett tettük le a voksunkat, hiszen tudjuk, hogy a gumikopásnak milyen jelentősége van ezen a helyszínen. Egy jó stratégiával több helyet is nyerhetünk ezzel. A rajt minden bizonnyal érdekes lesz, de a verseny egészét tekintve is egy nagyon komoly kihívásra számítok. Bízom benne, hogy jó döntéseket hozunk majd, és elkerülnek minket a balszerencsék.”

Nico Rosberg:

„Remélem, hogy a mai napon jól döntöttünk, és a taktikánk ki fog fizetődni vasárnap. Ez egy nehéz hétvége számunkra, mivel a vártnál talán lassabbak vagyunk, de szerintem még ezzel együtt is egy jó versenyt zárhatunk holnap. Nem beszélnék negatívan az új csomagunkról, mivel ez egy utcai helyszín, valamint több időre van szükségünk ahhoz, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló bázist a megfelelő módon optimalizálni tudjuk.”

„Egy nagyon érdekes és taktikus versenyre számítok, miután a gumik gyorsan kopnak. Ezzel együtt a biztonsági autó is szinte biztosan szerepet fog játszani, nem beszélve az esetlegesen megérkező esőről. Ezek az ismeretlen tényezők a segítségünkre lehetnek. Bízunk benne, hogy ez így is lesz, és jó eredményt érünk el.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING