Mercedes: keményen dolgozunk a sikeresebb jövőért

A Mercedes AMG a gyárban és a tesztpályán is teljes erőbedobással dolgozott, hogy fejlesszék az F1 W03-mat. A csapat egy teljesen más kihívásra készül Monza után.    

Fotó: Mercedes AMG

Ross Brawn:
 
„Miután lezártuk az európai versenyeket, most egy nagyon intenzív visszaszámlálásba érkeztünk el a szezon végén, mivel hét tengerentúli futam lesz két és fél hónapon belül. Az első hétvége ezek közül a szingapúri, mely az egyik kedvenc versenyünk a szezonban azokkal az egyedülálló körülményekkel együtt, amit az esti versenyzés jelent. Mivel immár ötödik alkalommal megyünk el az élettel teli Szingapúrba, a csapat minden tagja tökéletesen fel van készülve az esti versenyzéshez, mely teljesen más menetrendet takar az európaihoz képest.”
 
„Tegnap sikeresen lezártuk a fiatal versenyzők számára kiírt tesztet Magny-Cours-ban, és nagyon sok hasznos információnk van, melyeket most Brackley-ben és Brixworth-ban tanulmányoznak annak érdekében, hogy segítsenek fejlesztéseket hozni az autóra az utolsó hét versenyre.”
 
Norbert Haug:
 
„A Szingapúri Nagydíj egy látványos városközpontban kerül megrendezésre, így a rajongók közel kerülhetnek az akcióhoz, és mivel este van, különleges hangulatot varázsol a Forma-1 számára. Mivel relatív lassú pályáról beszélünk, ez egy kemény kihívás a versenyzők és az autók számára. 23 kanyar van összesen, és ebből 10 csak az utolsó szektorban, és a versenyzők majdnem 5000-szer váltanak a futam alatt.
 
„Mivel a köridő 100 másodperc felett van, ez a leghosszabb a naptárban, és csak Monaco rendelkezik alacsonyabb átlagsebességgel. Ennek ellenére a tavalyi versenyen közel háromszor annyi előzés volt, mint Monacóban. A sok lassú kanyar miatt ez egy teljesen más kihívás lesz, mint legutóbb Monza volt. Keményen dolgoztunk a gyárban a legutóbbi futam óta, miközben Sam Bird és Brendon Hartley Magny-Cours-ban tesztelt három napig azért, hogy fejlesszék a teljesítményünket.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING