BRÉKING

Mercedes: Jöhet Hamilton, már várjuk őt

A Mercedes AMG Petronas „megváltóként” vár 2008 világbajnokára, aki jövőre Nico Rosberggel fog egy csapatot alkotni a Forma-1-ben.Lewis Hamilton mellett a német gyártó csapata is izgatott.

Fotó: McLaren Mercedes
Michael Schumacher Brazíliában utoljára állt rajthoz a Forma-1-ben. A hétszeres világbajnok legendát a McLarentől érkező Hamilton fogja „pótolni”, aki egy három esztendőre szóló megállapodást írt alá a Mercedesszel.

Hamilton a 2007-es bemutatkozása óta versenyzett a McLaren színeiben, így természetesen fájó számára a búcsú, ami soha nem könnyű.

„Soha nem könnyű a búcsú, és ez az én esetemben különösen igaz, hiszen a McLaren az én családom, és mindig is az marad. Most azonban eljött az idő, hogy máshol folytassam és a Mercedes egy új lehetőséget és nagy kihívást jelent számomra. Nagyon izgatott vagyok emiatt, és már várom, hogy megismerkedjek a csapattal.” – Hamilton a riporterek előtt a verseny leintést követően Brazíliában.

„A Mercedes egy remekül pozícionált projekttel állt elő számomra és ez meggyőzött engem abban, hogy csapatot váltsak. Tisztában vagyok azzal, hogy jövőre nem feltétlen leszek harcban a címért, de keményen fogunk küzdeni azért, hogy ez a lehető leghamarabb megtörténjen. Az olyan szakemberek, mint Ross Brawn, garanciát jelentenek számomra. Érdekes lesz eltölteni az első napomat a Mercedesnél, mely mindig is közel állt hozzám.”

Brawn egy új korszakról beszélt.

„Mindannyian várjuk már Lewist, aki biztosan egy új lendületet jelent majd számunkra, mivel teljesen más az ő karaktere, mint amihez hozzászokhattunk. Biztosan eltelik majd egy kis idő, míg megszokja az itteni a rendszert, de ő egy pokoli gyors versenyző, ami izgatottá tesz minket.”

Niki Lauda, a korábbi osztrák világbajnok szintén a Mercedesnek dolgozik és egy nagy kihívásra számít.

„Itt most egy új korszak kezdődik számára. A Mercedes és a McLaren két különböző csapat, különböző metodikával és szabályrendszerrel. Nem hiszem, hogy rossz szájízzel távozna Lewis, egyszerűen csak egy új kihívást keresett magának, amit itt talált meg magának. Nem lesz könnyű dolga, de a Mercedes fejlődése folyamatos. Ez egy remek hely lesz számára, amit most csak kényelmessé kell tennie. Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon virágozni fog ez a kapcsolat, és világbajnok lesz a márka. A csapat nagyon keményen dolgozik, de még mindig egy kis időre van szükségük ahhoz, hogy elérjék azt a bizonyos szintet, amit idén a Red Bull, a McLaren, vagy a Ferrari képviselni tudott.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Petrov a Caterham hőse: a versenyzőt meg akarták csókolni
Következő cikk Ferrari: Massa egy remek garancia a következő évre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország