Technikai elemzés: Megnevelte a makrancos hölgyet a Mercedes

A Mercedes nem titkoltan félt a Japán Nagydíjtól, ugyanis nem volt benne biztos, hogy érzékeny autóját, a "dívát" rendesen munkára tudja fogni. Aztán sikerült, és Lewis Hamilton karnyújtásnyira került negyedik vb-címétől.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08

Steve Etherington / Motorsport Images

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A Mercedes még Malajziára hozott magával egy fejlesztési csomagot, amelyet a versenyen végül csak Valtteri Bottas használt. Nem működött különösebben jól, de annyi szerencséje volt neki és a régi csomaggal versenyző Lewis Hamiltonnak is, hogy a Ferrari megtette azt a szívességet, hogy műszaki hiba miatt Räikkönen már elrajtolni sem tudott, Vettel a rajtrács végéről pedig csak a negyedik helyig tudott felkapaszkodni. A Japán Nagydíjra a Mercedes további adatokat gyűjtött, és végül Hamilton is beadta a derekát, majd Szuzukában ő is az új aerokitet használta.

Mercedes W08 new nose, Malaysia GP
Az új orr

Grafika: Giorgio Piola

A csomagban volt egy új orr többek között, amelynek az alján egy új köpenyt, avagy szoknyát figyelhettünk meg. A változást a piros nyíl jelzi, amely egy felfelé ívelő idom, melynek célja az, hogy lefelé irányítsa a hasznos levegőáramlatokat. Ez a terület az aerodinamikai szabályok megváltoztatása után az egyik legélénkebben fejlesztett terület lett, ezekkel a megoldásokkal eddig egyelőre a Mercedes viszi a pírmet.

Ilyen jellegű változtatásoknál szükség van egy frontális töréstesztre is, de az elem megfelelt, így jöhetett Malajziában a dupla bevetés Hamilton és Bottas autóján.

Mercedes W08 new bargeboards, Malaysian GP
Az új bargeboard

Grafika: Giorgio Piola

Eddig sem volt egyszerű kialakítása a Mercedes oldalsó légterelő-rendszerének, de azzal, hogy az utolsó versenyre még több r-alakú elemet aggattak rá (piros nyilak), kimondottan komplex lett az egész terület megjelenése. Megváltozott a padlólemez előre kiugró része is, az eddigi négy elemből három lett Japánra.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W08  in pit lane
Valtteri Bottas a bokszutcában

Fotó: Sutton Images

A Mercedes még Szingapúrban vetett be egy új cápauszonyt, amelynek gyakorlatilag teljes lett a felülete, nem volt már meg benne a "kiharapott" rész, a cél pedig az volt, hogy ez jobban tudjon együtt dolgozni az immár külön, máshol rögzített T-szárnnyal. Ehhez jött még a hűtőkémény is, majd az egészet vitték magukkal Malajziába is.

A kéménynek nem csak hűtőfunkciója van, de az aerodinamikába is besegít, ugyanis ezzel párhuzamosan át lett alakítva a motorborítás is.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08
Lewis Hamilton

Fotó: Sutton Images

Mercedes-Benz F1 W08  rear wing
A hátsó szárny

Fotó: Sutton Images

Bottas révén a Mercedes már Malajziában használta ezt a nagy leszorítóerőt generáló hátsó szárnyat, ezt most továbbvitte Japánra is. Ami változott, az a felső szárnylap magassága, ami így a fő lappal más kapcsolatot alakít ki, és máshogy dolgozik vele együtt, jobban illeszkedve a pálya tulajdonságaihoz.

A Toto Wolff által dívaként jellemzett W08-ast ezekkel a változtatásokkal úgy tűnik, sikerült megfegyelmeznie, ugyanis Hamilton nyerni tudott, ráadásul a Ferrari megint volt annyira jó játszópajtás, hogy Vettel autója megint köhögött, és ezúttal mindössze néhány kört bírt, mielőtt végleg kilehelte lelkét.

Azzal még kezdeniük kell valamit (már a 2018-as szezont szem előtt tartva), hogy akkor is jól viselkedjen az autó, amikor forróság van a pályán, ugyanis ez még mindig egy megoldandó probléma a Mercedesnek. Addig viszont Lewis Hamilton valószínűleg ezzel a dívával szerzi meg 2017-ben negyedik világbajnoki címét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es guru nem tudna választani Hamilton, Vettel és Alonso közül
Következő cikk Onboard videón a Japán Nagydíj leggyorsabb köre vasárnapról - Bottas, Mercedes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország