Mercedes Vs. McLaren: riválist csinál magának a német bajnok?

A következő összeállításban megnézhetjük azt, hogy a McLaren milyen eredményeket ért el 2010 óta a Mercedes motorjaival és azok nélkül. A különbség drasztikus, óriási és több mint beszédes.

Kevin Magnussen, McLaren MP4-29 Mercedes, leads Jenson Button, McLaren MP4-29 Mercedes

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

A McLaren a múltban több motorgyártóval is fel tudott érni a csúcsra, így a Hondával is, de a második házasság már messze nem volt olyan sikeres. Hatalmasak voltak az előkészületek a projekt körül, ám hiába a rengeteg pénz és a nagy erőforrások, a kapcsolat egyszerűen nem működött, aminek a végén a britek idő előtt szakítottak a japánokkal.

Még több F1 hír:

A McLaren ezt követően vészmegoldásként megállapodást kötött a Renault-val, de mint az nemrég bejelentésre került, a legendás csapat nem hosszabbítja meg a 2020 év végéig érvényes szerződését, mert 2021-től újra a Mercedes motorjait fogja használni. Ahogy a csapat is fogalmazott, ezek után semmilyen kifogásuk nem marad, mert a hibridéra legsikeresebb csomagját kapják meg.

A megállapodással hamar beindultak a pletykák, miszerint a Mercedes hamarosan kiszáll és csak motorgyártóként folytatja a Forma-1-ben, de ezt kategorikusan tagadták a sajtóban, ahogyan azt is, hogy az üzlet részeként Lando Norris már a gyártó menedzselése alatt állna, így később autót is biztosíthatnak számára.

Az alábbi táblázatokban jól láthatóak a különbségek, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a McLaren épp a nagy menetelés előtt szakított a Mercedesszel, és 2014 előtt a gyári csapat még nem volt olyan erős, mint az utóbbi években. Ettől független érdekes számokat láthatunk, melyek alapján még azt is gondolhatnánk, hogy a Mercedes riválist csinál magának a 2021-es szabályváltozások beköszöntekkor, bár sokak szerint a top-csapatok a korlátozásokkal is előnyben fognak maradni, mert ez a 175 millió dolláros limit még mindig túl magas.

Mercedes Vs. McLaren

Ugyanazzal a motorral (2010-2014)

Mercedes Vs. McLaren

Mercedes

McLaren

Győzelmek

20

18

Dobogók

46

49

Rajtelsőségek

27

10

Egyéni bajnokság

1

0

Konstruktőri bajnokság

1

0

Pontok

1582

1632

 
Más motorral (2015-2019)

Mercedes Vs. McLaren

Mercedes

McLaren

Győzelmek

69

0

Dobogók

141

0

Rajtelsőségek

74

0

Egyéni bajnokság

4

0

Konstruktőri bajnokság

4

0

Pontok

3362

296

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint azonban az új korszak kezdetével a McLaren fenyegetést jelenthet számukra, mint jó pár esztendővel ezelőtt, de szívesen kockáztatnak, mivel a motorjaikat könnyebben fejleszthetik egy versenyképesebb csapattal, ami jelenleg a Racing Point-ra és a Williams-re nem igaz. „Magasra értékeljük a McLarent. Zak Brown és Andreas Seidl kezdeményezett lépései természetesen nagyon ígéretesek. Nyilvánvalóan a jövőben potenciális veszélyforrásnak is tekinthetőek.”

Az osztrák szerint azonban még mindig több minden szól az üzlet mellett, mint ellene. „Egyértelmű előnyt jelent, hogy több motorunk van odakint, és persze ez felvethet pár logisztikai kérdést is, de ez a fejlesztésekre is jótékony hatással lehet, miközben pénzügyi szinten is ideálisabbá válik a helyzet, ami ugyancsak kifizetődő.”

„Hat évvel a hibridkorszak kezdete után készen állunk erre a lépésre, még akkor is, ha van egy bizonyos kockázat az üzletben, ha a McLaren jó munkát végez, és keményen fogják nyomni. Akkor talán majd egy jó viszonyítási alapot is jelentenek számunkra ugyanazzal a motorral, és mondhatjuk azt, hogy az embereid nem végeznek olyan jó munkát.”


Erősen korlátozottá váltak Nico Hülkenberg F1-es lehetőségei, noha az egyik legjobb versenyzőről van szó a középmezőnyből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nem tudja megítélni, Leclerc mennyire jó
Következő cikk A Renault nem tudja megmondani, hogy Ocon jobb-e Hülkenbergnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország