Mercedes: valóban a címre hajtunk idén

megosztás
hozzászólás
Mercedes: valóban a címre hajtunk idén
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2013. júl. 2. 11:47

A Mercedes AMG felbátorodott a remek szereplésen, és innentől az a cél, hogy elhódítsák az idei elsőséget. Ross Brawn szerint minden adott a sikerhez.

Horner a hétvégén kifejtette, szerinte a Mercedes egyértelműen bajnoki aspiráns 2013-ban. A csapat két futamot nyert és összesen négy pole-t szerzett eddig, a W04 pedig elkezdett kíméletesen bánni az abroncsokkal. A silverstone-i pálya jelentette a végső kihívást arra vonatkozóan, sikerült-e fejlődni gumifronton, és az eredmények megerősítették a pozitív lépéseket.

Brawn egyetért kollégájával, és úgy véli, harcban lesznek a címért. „Nem látom okát annak, hogy miért ne?”- mondta Adam Coopernek.

„A Red Bullnak tavaly remekül sikerült a szezon közepe. Nekünk van két versenyzőnk, akik topformában vannak, a csapat is remek most, szóval miért ne?”- ismételte a kérdést. „Határozottan meg fogjuk próbálni”- jelentette ki.

Azt ő sem tagadta, hogy a vasárnapi győzelem nagy lökést jelentett a csapatnak. „Nagyszerű volt visszatérni a versenyzéshez, és mindezt ilyen eredménnyel… Így még különlegesebb. Részben frusztráló volt, mert Lewisnak remek hétvégéje volt, és mindössze egyetlen esemény elég volt, hogy megfossza ettől, de az ilyesmi megeshet. Nagyon fel vagyunk bátorodva a szezon további részét illetően.”

Ami a gumimizériát illeti, Brawn is osztja a többi csapatfőnök véleményét, miszerint a biztonság az első, és bármilyen módosításba belemennek erre a hétvégére.

„Az a kulcs, hogy félretegyünk minden olyan megfontolást, ami a versengést illeti. Demonstráltuk, hogy ilyen körülmények között versenyképesek tudunk lenni, és ha az a megoldás, hogy változtassunk a gumikon, akkor elfogadjuk azt. Bármi is legyen a megoldás, elfogadjuk. Nem akarjuk, hogy megismétlődjön Silverstone.”

Következő Forma-1 cikk
Brit Nagydíj 2013: Rosberg nyert, Webber boldog, Alonso nem, Vettel kiesett

Előző cikk

Brit Nagydíj 2013: Rosberg nyert, Webber boldog, Alonso nem, Vettel kiesett

Következő cikk

Nem lehet sumákolni: az FIA megfigyelőket küld a módosított tesztre

Nem lehet sumákolni: az FIA megfigyelőket küld a módosított tesztre

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING