Bottas gépe komoly károkat szenvedett: jönnek a büntetések?

A Mercedes megerősítette azt, amit sejteni lehetett, így közel sem biztos, hogy Valtteri Bottas vasárnap a 6. helyről fog rajtolni Mexikóban. Ez nagy esélyt jelenthet Lewis Hamilton számára ahhoz, hogy bajnok legyen.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 getting into the medical car after crashing in qualifying

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Valtteri Bottas remek munkát végzett Japánban, és azt mondta, nem adja fel a harcot, hiába szinte reménytelen a helyzete Lewis Hamilton ellen. Nos, Mexikóban is a brit csapattársa előtt fejezhette volna be az időmérőt, de hibázott és falnak vágta a W10-et, ráadásul nagy erővel, ami piros zászlót eredményezett a végjátékban.

Max Verstappen mindenképpen megszerezte volna a pole-t, legalábbis az eredmények arra utaltak, viszont most magyarázatot kell adnia a sárga zászlós időszak alatt történtekre. Bottas gépe a Mercedes elmondása szerint súlyos sérüléseket szenvedett, így lehetséges, hogy több olyan alkatrészt is ki fognak cserélni, ami által elveszíti a rajthelyét. Még egy bokszutcás rajt is elképzelhető a részéről.

Ugyanakkor Hamiltonnak így sem lesz könnyű dolga, mivel a két Ferrari és a Red Bull nagyon gyors, Bottas pedig hamar felzárkózhat. A németek egyelőre annyit mondtak, hogy már vizsgálják a gépet. A kasztnicsere elképzelhető lehet, mint amire Alexander Albon becsapódása után volt szükség a pénteki edzésnapot követő éjjel.

Jó hír, hogy Bottas jól van, nem esett baja, de ezt a W10 már nem mondhatja el magáról. Bőven lesz dolguk a szerelőknek az éjszaka folyamán, és valószínűleg holnap is a rajt előtt. Az AMuS információja szerint 17G erővel csapódott be a finn, és a sebességváltó cseréje gyakorlatilag borítékolható, ami 5 helyes rajtbüntetést von maga után. Ha pedig a kasztnit is cserélik, akkor a bokszutcából kell rajtolnia. 


Sean Edwards nézetéből figyelhetjük az eseményeket, ahogy a Porsche 997 GTR Cup volánja mögött küzd az esőben a legendás Nordschleife versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és Leclerc is a rajtban bízik a Mexikói Nagydíjon
Következő cikk Az FIA nem indít vizsgálatot Verstappen ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország